Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kereki

MTI Itthon

Csicsai László Viktor lett Kereki polgármestere

Csicsai László Viktort választották meg polgármesternek a Somogy megyei Kerekiben - közölte Kiss Pál, a balatonföldvári közös önkormányzati hivatal címzetes főjegyzője az MTI-vel vasárnap este, a szavazatok összeszámlálását követően.

MTI Itthon

Dániel Péter-ítélet: fegyelmit kaphat a bíró?

Bíró nem nyilváníthat politikai véleményt, ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat – mondta Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

MTI Itthon

Kihallgatta a rendőrség a Horthy-szobor megrongálóját

A Somogy megyei Kerekiben vörös festékkel leöntött Horthy Miklós-szobor megrongálása miatt indított büntetőeljárásban a nyomozók kedden gyanúsítottként hallgattak ki egy szentendrei férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse kedden az MTI-t. A gyanúsítottat nem nevezte meg a rendőrség.

MTI/hvg.hu Itthon

Szoborrongálás: fegyelmit kaphat Dániel Péter az ügyvédi kamarától

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint fegyelmi eljárást indíthatnak Dániel Péter ellen azért, mert vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós szobrát Kerekiben. Bánáti János szerint ezt pénteken mondta a Lánchíd Rádiónak. Emlékeztetett, hogy Dániel Pétert az ügyvédi kamara egyszer már elmarasztalta egy másik ügyben, és a visszaesés súlyosbító körülménynek számít.

MTI/hvg.hu Itthon

Az antifasisztáknak sem tetszik Dániel Péter szoborgyalázása

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elítéli a Somogy megyei Kerekiben vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását - olvasható a szervezet közleményében. A szobrot szerda hajnalra vörös festékkel öntötte le Dániel Péter, és erről képet is közzétett a Facebookon.

MTI Itthon

Felavatták a Horthy-szobrot Kerekiben

Horthy Miklós-szobrot avattak a Somogy megyei Kerekiben vasárnap. A fából faragott, egész alakos, életnagyságú szobrot több mint ötszáz ünneplő jelenlétében leplezték le. Kereki polgármestere korábban azt mondta, a szoborállítás megosztotta a falut.

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

A címlapról ajánljuk