Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kovács Béla

Dezső András hvg360

Megtudtuk, kit talált meg Magyarországon a kémelhárítás az orosz befolyásolási hálózat felderítésekor

Két francia és egy Budapestről szerkesztett weboldal került európai titkosszolgálatok látókörébe. A szálak a Mi Hazánkhoz vezetnek, de a Visegrád Post nevű oldalt üzemeltető cégnek miniszterként Kásler Miklós is juttatott némi pénzt a saját keretéből. A befolyásolási hálózat felderítésében közreműködő forrásokból lapunk úgy tudja, a közvetve a Kremlből irányított hálózattal Moszkvának hosszabb távú céljai lehettek.

Dezső András hvg360

Dezső András: Az orosz kém, akit majdnem elfogtak

Kovács Béla öt év fegyházat kapott, amiért az oroszoknak kémkedett. Az egykor a Jobbikba beépült Kovács jelenleg Oroszországban van és hülye lenne elhagyni az igazi hazáját. Míg lengyel kollégája három évig rács mögött ült, Kovács rétestésztaként húzódó ügye Moszkvának és Budapestnek is win-win szituációval végződött – ahogy arra számítani lehetett. Vélemény.

Dezső András Itthon

Idő előtt állíthatták le a Kovács Béla elleni titkosszolgálati műveletet

Némi elégtételt jelenthet a magyar kémelhárításnak, hogy noha a bíróság a kémkedés vádja alól felmentette Kovács Bélát, de az ítélet szóbeli indoklásában a bíró azt is kimondta: a volt európai parlamenti képviselő az orosz hírszerzés beszervezett és kiokosított embereként tevékenykedett. A titkosított ügyet mélységében ismerő források szerint számítani lehetett erre a végkifejletre.

1 2 3 4 5 6 7 8
„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

„Újra Soros” – Elon Musk kiakadt, hogy ejtették a román szélsőjobbos jelöltet: egy óra alatt háromszor is posztolt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Neue Zürcher Zeitung-elemzés: Az új világrendben Európa nem maradhat vegetáriánus, húsevővé kell válnia

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

Nőnap a Wizz Airnél: kizárólag női személyzettel szállt fel Budapestről a Londonba tartó gép

A címlapról ajánljuk