Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Laborc-Portik-ügy

MTI Itthon

MSZP: semmi bizonyíték, hogy Laborcék be akarták feketíteni az ellenzéket

Harangozó Tamás, az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságának szocialista tagja szerint a vizsgálat nem tárt fel semmilyen olyan információt, amely alátámaszthatná a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozókról készült leiratok azon értelmezését, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársainak célja az akkori ellenzéki politikusok lejáratása lett volna.

hvg.hu Itthon

Laborc-ügy: már február óta nyomoz az ügyészség

Az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjének feljelentésként értékelt átirata alapján február 7-e óta hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a Portik-Laborc-találkozóval összefüggésben – mondta Fazekas Géza ügyészségi szóvivő a Népszabadságnak.

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Nagy kaszálásra készülnek a hazai közvetítők, és Tiborczék sem maradnak ki az aranyvízumbizniszből

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

XIV. Leó pápa: Isten mindannyiunkat szeret, feltétel nélkül

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

A címlapról ajánljuk