Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lajtár József

hvg.hu Itthon

Beomló tető miatt kell távoznia az ORFK egyik vezetőjének?

Távoznia kell december 31-jével az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatójának, Lajtár Józsefnek – tudta meg a hvg.hu. Ennek hátterében forrásaink szerint az állhat, hogy a testület átvett úgy új épületeket, amelyeknél a műszaki hiányosságokra csak utólag derült fény.

hvg.hu Itthon

Pénz helyett szabadidő: jogsértő eljárás a rendőrökkel szemben?

Vizsgálatot rendelt el Hatala József országos főkapitány amiatt, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) félretájékoztatta a túlórákról – tudta meg a hvg.hu. Szerkesztőségünk értesülései szerint ugyanis a főrendőr és gazdasági vezetője úgy tudta, hogy a BRFK-n nincs túlóra, amivel el kellene számolni, ám kiderült, hatvanezer óra pluszmunkáért mintegy százmillió forintot kell a dolgozóknak kifizetni.

hvg.hu Itthon

Pintér Sándor hamar lezavarta a fejcseréket

Fél év alatt szinte a teljes rendőri vezérkart lecserélték a jelenlegi belügyminiszterhez és országos rendőrfőkapitányhoz lojális emberekre. A hvg.hu információi szerint november 10-étől a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, december 10-én pedig a Szolnok megyei élén lesznek újabb változások. A cseréktől elvárt szemléletváltás eredménye egyelőre még nem tudni, miben nyilvánult meg.

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

A címlapról ajánljuk