Mizsur András Itthon

"A szakmát köpjük szembe, ha ezek az orvosok újra beteget fogadhatnak"

Ha a budapesti olimpiai pályázatot sikerült megfúrni, akkor szívós munkával a hálapénz ügyében is kicsikarható a változás, véli Kunetz Zsombor korábbi mentős, baleseti sebész. A hálapénz ellen hívott háború fontos lépésének tartja, hogy a sürgősségi császárért pénzt kérő SOTE-s orvos esete miatt végre számonkérték a botrányokban látványosan hallgatag orvosi kamarát is.

Nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban, engedtek a tüntetőknek

Holtan találták meg azt a CEU-s diákot, aki még márciusban tűnt el Budapesten

Elon Musk szerint rövidesen elkészülnek a teljesen önvezető technológiával

Postafiókban lakik a 24.hu újságírója – hazudta a Hír Tv

Tanári fizetést kaphatnak az iskolaőrök

Tanári fizetést kaphatnak az iskolaőrök

Az iPhone 12 még fülhallgató és mobiltöltő nélkül is drágább lehet

Merkel üzent Orbánnak, aki visszaüzent, csak egészen másról beszélt

Videón a Samsung heteken belül érkező csúcstelefonja

A címlapról ajánljuk