Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mók

MTI Plázs

Az Emminek is gyanús már az orvosi kamara gazdálkodása

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálatot kezdeményezett a Magyar Orvosi Kamaránál a feltárt gazdálkodási problémák miatt – közölték a tárcától hétfőn. A kamara felügyelőbizottsága fordult kérelemmel ebben az ügyben a minisztériumhoz, amely részletes tájékoztatást küldött az Állami Számvevőszéknek és a Miniszterelnökségnek. Ebben jelezték, hogy indokoltnak tartják a vizsgálat megindítását.

MTI Itthon

Balhé van a magyar orvosi kamarában

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) felügyelőbizottsága szerint a köztestület vezetősége több ügyben nem tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének, és megtéveszti a tagságot, mivel a kamarai honlapon továbbra is a jogszerűtlenül megemelt tagdíj szerepel.

MTI Plázs

Éger: az orvosi kamarának nincs takagatnivalója

A Magyar Orvosi Kamara áll minden hivatalos vizsgálat elé, nincs takargatni valója - mondta Éger István elnök kedden újságíróknak Budapesten. Szerinte a kamarában minden rendben van, és azok az állítások, amelyek a múlt heti küldöttgyűlésről a nyilvánosság előtt megjelentek nem megalapozottak, nem szakszerűek és "helyenként elképesztő tévedéseken alapulnak".

MTI Karrier

MOK: 30 ezer orvos és dolgozó nem kapott és nem kap béremelést

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi alapellátásban dolgozó mintegy 30 ezer ember, háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok és a praxisaikban tevékenykedő szakdolgozók tavaly nem kaptak, és - az eddig ismert tervezetek alapján - idén sem kapnak béremelést.

MTI Plázs

Magyar Orvosi Kamara: hiába minden, januárban emelik a tagdíjat

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) országos küldöttközgyűlésén hosszas vita alakult ki a tagdíjemelés miatt - mondta Éger István, a MOK elnöke az MTI-nek, kifejtve: mivel az országos küldöttközgyűlésnek nincs döntési jogköre a tagdíj kérdésében, e tekintetben nem volt tétje a szombati napnak, januárban emelkedik a kamara tagdíj.

MTI Plázs

Lemondaná a MOK lapját egy orvosszervezet

A magasabb tagdíjfizetés helyett inkább lemondaná az orvosi kamara lapját a Kasszaorvosi Szervezet, amely az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta, a jelenlegi helyzetben nem támogatják a kamarai tagdíjemelést.

MTI Plázs

Éger: kevés a 14 százalékos emelés az alapellátásban

A Magyar Orvosi Kamara szerint önmagában kevés, hogy a kormány 14 százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, a háziorvosi kassza összegét legalább a duplájára kellene emelni ahhoz, hogy megoldják az alapellátás helyzetét - mondta Éger István kamarai elnök csütörtökön.

MTI Karrier

MOK: a béremelés során törvénysértés történt

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügyi ágazatban megvalósult béremelés során nemcsak az alapellátásban, illetve más tulajdoni viszonyban lévő intézmények dolgozói, más módon foglalkoztatott orvosok, hanem törvénysértő módon több közalkalmazott orvos sem kapott pluszjuttatást.

MTI Plázs

A MOK ismét a miniszterhez fordul

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ismét Balog Zoltánhoz, az egészségügyi ágazatért is felelős miniszterhez fordul, mert álláspontja szerint az ígéretekkel szemben a kamarai törvényt érintő módosítási javaslat továbbra is kedvezőtlenül érinti a tisztségviselők választhatóságát.

MTI Plázs

Éger István nemzetközi botránytól tart

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint nemcsak belpolitikai, de az általa eddig megismert külföldi vélemény alapján nemzetközi botrányt is hozhat, ha Magyarországon elfogadják az egészségügyi kamarai tisztségviselőket érintő módosító javaslatot.

MTI Itthon

MOK: jogos a háziorvosok elégedetlensége

A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe - közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

MTI Plázs

Regisztrációs díjak: megkezdődött az eljárás a Nefmi és a MOK között

Megkezdődött a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellen indított törvényességi felügyeleti eljárás csütörtökön a Fővárosi Törvényszék előtt; a tárca arra kéri a bíróságot, kötelezze a kamarát a 2011. április 1. és június 30. között, szerinte jogellenesen beszedett regisztrációs díjak tagoknak történő visszafizetésére.

1 2 3 4 5 6 7
Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Pottyondy Gyurcsány távozásáról: „Hiába távozik, a gyurcsányizmus itt marad velünk”

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

A címlapról ajánljuk