Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Madonna

Balla István-Németh Róbert Kult

De mit adtak nekünk a 80-as évek?

Néhány technológiai találmány, egy zenei tévé beindulása, valamint az angolszász országokban bekövetkezett konzervatív politikai fordulat határozta meg alapvetően a 80-as évek könnyűzenéjét. Megjelennek a gigasztárok (ráadásul az egyik nő, a másik fekete), berobban a hiphop, keménykednek az új metalzenekarok, indult a U2 és az R.E.M, és megrendezik a nagy segélykoncerteket – hogy csak néhány mazsolát említsünk a korszak popzenéjéből. Olvasás közben hallgasson zenét: közlünk egy összeállítást a 80-as évek terméséből.

hvg.hu Kult

Videó: Madonna Párizsban adott meglepetéskoncertet

Az énekesnő rendes arénakoncertje után fiával és egy zenésztársával vonult le a terrortámadás áldozatainak emlékhelyére, ahol néhány szemfüles rajongónak és járókelőnek utcazenélt.

hvg.hu Shake

Madonna elfenekelte a színpadon a CNN műsorvezetőjét – videó

Ahogy öregszik Madonna, úgy tűnik, annál jobban nem érdekli, ki mit mond rá, és azt csinálja, amire éppen kedve szottyan. Legutóbbi brooklyni koncertjén például felhívta a színpadra a CNN egyik műsorvezetőjét, aki néhány éve nyíltan felvállalta, hogy a férfiakat szereti. A decens híradósként ismert Anderson Cooper Madonna karmai között kezes meleg fiúvá változott, kapott párat a fenekére, és még egy banánt is megetettek vele a közönség szeme láttára.

Kanicsár Ádám András Plázs

„Mindenkinek meg kellene halnia, ha elmúlt 40?”

Miért félünk az idősektől? Miért a nőket szorítjuk korlátok közé? A hollywoodi dívák már régóta napirendre tették az úgynevezett ageism problémáját, ám Európában még csak most kezdjük kapiskálni, hogy túl sok fenntartással kezeljük a különböző korosztályokat.

MTI Kult

Videó: Lerántották Madonnát a színpadról, hatalmasat zuhant

Egyik táncosa véletlenül lerántotta Madonnát a Brit Awards színpadáról – a tekintélyes brit zenei elismerés idei díjkiosztó gálája valószínűleg a ceremóniára vendégelőadóként meghívott amerikai szupersztár jókora zuhanásáról lesz híres.

MTI Kult

Életkora miatt lett ciki Madonna a Radio 1-nek

Hiába az elszánt erőfeszítés, amit külseje és hangzása fiatalosságáért tesz, Madonnát törölték a BBC Radio 1 csatornájának lejátszási listájáról, amelyről a DJ-k a napi dalokat válogathatják. Az ok: az 56 éves előadó túl öreg.

MTI Kult

Egy izraeli hacker szivárogtathatta ki Madonna dalait

Az izraeli rendőrség szerdán letartóztatott egy 39 éves izraeli férfit, akit Madonna dalainak kiszivárogtatásával vádolnak - közölte a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.

MTI Kult

Hogy kerül Madonna új albumára Mike Tyson?

Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó is közreműködik Madonna új albumán - derült ki a Rebel Heart című korong frissen közzétett dallistájából.

MTI Shake

Itt látható újra színpadon Madonna és az AC/DC

Madonna, az AC/DC és Ariana Grande is fellép a február 8-i Grammy-díjátadó gálán Los Angelesben. Ugyancsak az előadók között lesz Ed Sheeran, valamint Eric Church countryzenész – jelentette be az amerikai zenei szakma legrangosabb elismerését odaítélő akadémia kedden.

MTI Shake

Kiosztották Madonnát új albumának kampánya miatt

Sokan bírálják Madonnát a közösségi portálokon, amiért az énekesnő olyan nagy fekete polgárjogi harcosokhoz hasonlítja magát új lemezét beharangozó propagandakampányában, mint Nelson Mandela vagy Martin Luther King.

MTI Kult

Sony-támadás: Madonna inkább elérhetővé tette a dalait

Elérhetővé tette az interneten készülő új albumának néhány dalát Madonna a Sony Pictures nevű amerikai vállalatot ért hackertámadást követően, amelynek elkövetésével Észak-Koreát vádolja az Egyesült Államok, az énekesnő néhány dala ugyancsak kiszivárgott az adatlopás során.

1
4 5 6 7 8
13
Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

4,7 milliárdos profitot hozott a Rossmann, mielőtt jött Nagy Márton az árrést szabályozni

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Újabb 10 milliárdos osztalékot fizetett a Nemzeti Dohányboltokat ellátó cég

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

A Kúria szerint megalapozatlan volt a mini-Pride rendőrségi betiltása az alaptörvényi újítás után

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Nagyon megrogyott a szállítási és az üzleti szolgáltatásaink exportja, csak a turizmus kozmetikázott valamit az összképen

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

A címlapról ajánljuk