#Meridiam

Bajnai aligha tér már vissza
 

Bajnai aligha tér már vissza

Amikor szűk két hete Bajnai Gordon megerősítette, hogy visszatér a civil életbe, még arról volt szó, hogy új megbízatása nem érinti a Haza és Haladásban, illetve az Együtt pártban betöltött pozícióit, a Népszabadság azt írja, hogy a volt kormányfő lényegében teljesen elhagyta a politikai pályát.

hvg.hu hvg.hu

Egy nemzetközi cégnél folytatja Bajnai
 

Egy nemzetközi cégnél folytatja Bajnai

Egy francia hátterű befektetésre szakosodott multinacionális cégnél folytatja pályafutását Bajnai Gordon, ugyanakkor nem költözik el Magyarországról – értesült a hvg.hu. Az Együtt nevű párt alapítója megerősítette, hogy operatív irányításért felelős ügyvezető igazgató lett a Meridiam-csoportnál, de hangsúlyozta, kinevezése közéleti szerepvállalásait nem érinti, nem adja fel a párt Országos Politikai Tanácsa (OPT) élén betöltött elnöki funkcióját.

hvg.hu hvg.hu