#Merkely Béla

hvg.hu Itthon

A szegedi egyetemi vezetők védenék az autonómiájukat

Közösen adtak ki a szegedi dékánok és az egyetem orvos – rektora egy állásfoglalást, amelyben a jelenlegi egyetemi struktúra mellett érvelnek. Bár konkrétan nem derül ki, hogy miért van szükség az egyetem jelenlegi, tizenkét karból álló szervezetének a védelmére, de sokan az orvoskar leválasztást emlegetik.

HVG360 hvg360

"Nem lehet az életünket úgy leélni, hogy mindentől félünk" – Merkely Béla a HVG Teraszon

A Semmelweis Egyetem rektora szerint jön a járvány második hulláma, de nem nyáron. Azt mondja, az elsőben elrendelt korlátozásokat még egyszer nagyon nehéz lenne kivitelezni, egyrészt, mert az emberektől nehéz elvárni a korábbi fegyelmezettséget, másrészt a gazdaságot, a munkahelyeket rendkívül veszélyeztetné. Meggondolandónak tartja, hogy óvatos, folyamatos őrködéssel csökkentsék a járvány újabb felvonásának hatását.

MTI / hvg.hu Itthon

Kiderült, kikkel egyeztetett Orbán Budapest újranyitásáról

Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről. Ezek között lehet Budapest újranyitásának kérdése is.

Windisch Judit Itthon

Merkely: Tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a veszély megmaradt

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma alapján elmondható, nem dübörög a koronavírus-járvány Magyarországon – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, azon tudósok egyike, akivel Orbán Viktor miniszterelnök is konzultálni szokott. A rektor az óvatos nyitás híve, ehhez azonban pontosan kell látni, milyen az átfertőzöttség. A részadatok jövő hét közepén publikusak lehetnek.

1 2 3 4 5
800 lóerős motort kapott az új Porsche 911 Turbo S

800 lóerős motort kapott az új Porsche 911 Turbo S

Légkondi helyett elég kifesteni: ez a legfehérebb festék, ami a napfény 98,1%-át visszaveri

Légkondi helyett elég kifesteni: ez a legfehérebb festék, ami a napfény 98,1%-át visszaveri

Bányai Gábor, a koronavírusból felépült képviselő: Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna

Bányai Gábor, a koronavírusból felépült képviselő: Előfordultak olyan pillanatok, amikor legszívesebben meghaltam volna

13 uniós ország ítélte el a magyar homofóbtörvényt

13 uniós ország ítélte el a magyar homofóbtörvényt

Csányi Sándor: A magyar válogatott néhány éven belül a világ legjobbjai közé tartozhat

Csányi Sándor: A magyar válogatott néhány éven belül a világ legjobbjai közé tartozhat

Az UEFA 65 ezer nézőt akar az Eb-döntőn, az olasz kormányfő Rómában látná szívesen a meccset

Az UEFA 65 ezer nézőt akar az Eb-döntőn, az olasz kormányfő Rómában látná szívesen a meccset

Nem fizet a tankerület, mégsem lesz a zeneiskoláé a Damjanich utcai épület, amiről lemondott a FreeSZFE

Nem fizet a tankerület, mégsem lesz a zeneiskoláé a Damjanich utcai épület, amiről lemondott a FreeSZFE

Ausztria nem taktikázott, hibátlan hollandok jönnek Budapestre

Ausztria nem taktikázott, hibátlan hollandok jönnek Budapestre

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával