Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nielsen Közönségmérés

Bicsérdi Ádám Kult

2017-ben a hiphop átvette az uralmat a rockzene felett

Nyilvánosságra hozták a Nielsen hagyományos évösszegző elemzését az amerikai zenefogyasztási szokásokról. Kiderült, hogy 2017 volt az első olyan év, amikor a hiphop lett a legnépszerűbb műfaj, a gitárzene pedig inkább az underground műfajokhoz közelít.

M. László Ferenc Itthon

Kínos bukta a köztévés híradó, de a Fidesz másra figyel

Valósággal riasztja az M1 Híradója a nézőket, volt olyan nap, amikor a híradó előtt menő Magyar Gazdára is többen kapcsoltak. Viszont az öt állami csatorna összességében nem teljesít rosszul, a sportműsorok rengeteg embert leültetnek a képernyő elé. Sőt, ha a kormánypárti politikusok szemszögéből nézzük az állami médiát, kijelenthetjük: hozzák a formájukat.

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

A címlapról ajánljuk