#Orbán tusnádi beszéde

- esel - Nyüzsi

Génmódosított kommunisták

Tíz éve a baloldal genetikai módosítása még túlzás, tudományosan nem kellően alátámasztott hipotézis volt. Azóta nagyot változott a világ.

Mihály László Itthon

Orbán most már munkára fogja Semjént

A tévés közvetítés megszakítását követően még bő fél órán keresztül folytatódott a tusnádfürdői fesztiválozók körében csak „Orbán-koncertként” becézett nagyszínpadi előadás. Ez a második blokk rendszerint valamivel oldottabb, a hallgatóság soraiból néhány biztató bekiabálás is behallatszik, ráadásul többen alig várják, hogy akár már az otthon gondosan kinyomtatott kérdéseikre válaszoljon a miniszterelnök.

M. László Ferenc Itthon

Orbán "a világnak szóló", kemény beszédre készül Tusnádfürdőn

Hetekig Orbán Viktor tusványosi előadásával lesz tele megint a hazai és nemzetközi sajtó – erre számítanak a Fideszben. A miniszterelnök tavaly már komoly vihart kavart az „illiberális állammal”, és forrásaink szerint idén is kemény beszédre készül. A vezérfonal a migráció lesz: úgy tudjuk Orbán ebből akarja levezetni a Nyugat válságát, bebizonyítani, hogy mennyire rugalmatlan. A kormányfő évek óta ezt hangoztatja – kapott is hideget-meleget ezért –, de most úgy érzi, a „népvándorlás” okozta megrázkódtatás őt igazolja.

hvg.hu Itthon

"Felépítettük az új politikai rendszert" - Orbán beindította a kampányt Tusnádon

Az elmúlt három év kormányzati tevékenységének értelmezésére, mozgatórúgóinak bemutatására vállalkozott Orbán Viktor a romániai Tusnádfürdőn. Szerinte az elmúlt 23 évben Magyarország sikertelen volt, nem tudta kihasználni a szabadságból adódó lehetőségeket, viszont kormánya képes volt kiépíteni egy, a válságot kezelni képes új politikai rendszert. Orbán megismételte korábbi állításait, hogy Európa és a nyugati világ válságban van, Magyarország célja, hogy a nagyhatalmak törekvéseinek ellenálljon. A miniszterelnök bejelentette, még a nyáron visszafizetik az IMF-től felvett kölcsönt.

Roberto Benigni életműve végre kiérdemelte az Arany Oroszlánt

Roberto Benigni életműve végre kiérdemelte az Arany Oroszlánt

Chrome böngészőt használ? Frissítse most, biztonságosabb lett a használata

Chrome böngészőt használ? Frissítse most, biztonságosabb lett a használata

Müller: "Tetőzik a harmadik hullám, magas számokkal küszködünk"

Müller: "Tetőzik a harmadik hullám, magas számokkal küszködünk"

Szándékosan rosszul írják a fagyasztott krumpli csomagolásán, meddig kell sütni

Szándékosan rosszul írják a fagyasztott krumpli csomagolásán, meddig kell sütni

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda

6 milliárd forintos kárt okozott egy számlagyárat működtető bűnbanda

Magyarország Kína érdekében vétózott egy uniós nyilatkozatot

Magyarország Kína érdekében vétózott egy uniós nyilatkozatot

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Az LMP is beállna Karácsony Gergely mögé

Alsónadrágásás, szúnyogfigyelés, digitális játék – ezzel is előrevihetjük a tudományt

Alsónadrágásás, szúnyogfigyelés, digitális játék – ezzel is előrevihetjük a tudományt

A címlapról ajánljuk