Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oroszorszag

Dezső András Itthon

Orbán a háborút szító Kirillt védi, ez nem a vallásszabadságról szól

Első hallásra meglepőnek tűnhet, hogy a magát békepártiként beállító magyar miniszterelnök egy nyíltan háborúpárti vallási vezetőt a vallásszabadságra hivatkozva vesz védelmébe és ezzel vétózna az EU-ban, pedig a történteknek bőven voltak előjelei. Olyan előjelek, amelyek túlmutatnak a sokat hangoztatott gazdasági érdekeken, és inkább egy ideológiai szövetségre emlékeztetnek Putyin és Orbán között.

Tiszai Balázs Gazdaság

Fájni fog az oroszoknak az olajembargó, Európának meg az, hogy emiatt nyárra elfogyhat az üzemanyag

Még felvizezett formában is durván fájni fog Oroszországnak a tengeren szállított nyersolajra és olajtermékekre kirótt uniós kereskedelmi tilalom. A csővezetékes szállítások időleges fennmaradása Magyarországnak és még néhány régiós társunknak óriási ajándék, de az eladó országnak sovány vigasz, hiszen a Nyugat-Európával folytatott kereskedése döntő részét hajókkal bonyolította. Hajókon jött a félkész termékek mellett a dízel is, amelyből már most óriási a hiány, és ezúttal nemcsak a hagyományosan dízeldeficites Európában, hanem globálisan is. Miközben a nyakunkon a nyár – a dízel- és kerozinfogyasztás igazi szezonja, mely várhatóan idén robban vissza a koronaválság előtti szintre.

hvg.hu Világ

Napi 2-300 háborús bűn gyanús esetet regisztrálnak Ukrajnában, Moszkva hevesen reagált Biden bejelentésére – percről percre a háborúról

Egyre közelebb kerülnek az oroszok ahhoz, hogy teljesen elfoglalják a kelet-ukrajnai Szeverodonyecket, közben az ukrán legfőbb ügyész szerint a háború kezdete óta mintegy 15 ezer háborús bűnt követhettek el a megszállt országban. Moszkva „szélsőségesen negatívnak” minősítette közben az amerikaiak döntését, miszerint mégis rakétarendszereket szállítanak Ukrajnának. Percről percre követjük az orosz-ukrán háború szerdai eseményeit.

1
155 156 157 158 159
605
Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Új képességgel bővült az Instagram, vége a fotók vagdosásának

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Elterelnék a Korond-patak medrét, amelyből a víz ömlik a parajdi sóbányába

Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

Egyszeri 50 ezer forinttal becsüli meg a vasutasok munkáját Lázár János

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Bocsánatot kért a Glamour a Thália Tanodáról szóló interjú miatt, amelyből kimaradt az abúzusügy

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

BBC: A Hamász elutasítja az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot 

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

A címlapról ajánljuk