Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oroszorszag

hvg.hu Világ

12 éves mélypontra esett a Putyin iránti bizalom

2006 óta nem volt olyan mélyen a Vlagyimir Putyin orosz államfő iráni bizalom szintje, mint most: az állami VCIOM közvélemény-kutató szerint a bizalmi index jelenleg 31,7 ponton áll, míg januárban ez a szám még 33,4 százalék volt.

MTI Világ

Moszkvának el kell engednie az elfogott ukrán tengerészeket

Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie a tavaly novemberben őrizetbe vett 24 ukrán tengerészt, és vissza kell adnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót - állapította meg ítéletében a hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság.

hvg.hu Világ

Afrikában is terjeszkedik Oroszország

Szerződést kötött Oroszország Kongóval arról, hogy Moszkva katonai szakértőket küld az afrikai országba. 2014, az Ukrajnához tartozó Krím elcsatolása óta Orosziország legalább húsz hasonló megállapodást kötött a fekete-afrikai államokkal.

hvg.hu Világ

Putyin trollhadserege is készül az EP-választásra

Oroszország az amerikai elnökválasztás után az EP-szavazás eredményét is manipulálni akarja – állítják az EU vezető politikusai, akik ennek ellenére a töredékét költik a védelemre annak, amit Moszkva a támadásra fordít.

hvg.hu Világ

Moszkva polipként fonja körbe az Orbánt szövetségbe hívó pártokat

A napokban lemondott osztrák alkancellár, a szabadságpárti Heinz-Christian Strache egyebek mellett azért sétálhatott bele a bukását hozó csapdába, mert pártja közismerten jó kapcsolatokat tartott fenn Vlagyimir Putyin Oroszországával, így nem volt gyanús, hogy egy orosz ”milliárdos-unokahúg” ajánlott újabb segítséget némi ellentételezésért. Míg az EU-szkeptikus pártoknak nyújtott orosz ideológiai és médiatámogatás szembeötlő, annak is vannak jelei, hogy pénz is áramlik a keletről nyugatra.

MTI Tech

Az oroszok már a NATO-ban vannak

Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.

MTI Világ

Készül az oroszok válaszcsapása az USA-nak

Oroszország válaszlépéseket fog tenni az új amerikai szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok a Magnyitszkij-törvényre hivatkozva hozott – áll a washingtoni orosz nagykövetség csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményében.

hvg.hu Világ

Békülni kezdett az USA és Oroszország

Itt az ideje annak, hogy Washington és Moszkva félretegye az évek óta növekvő bizalmatlanságot, és megtalálja, miként képes együttműködni egymással – hangsúlyozta Mike Pompeo amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szocsiban.

1
270 271 272 273 274
592
Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Új magángépet vett magának Max Verstappen, több mint 20 milliárd forintért

Az Eagles tönkreverte a Chiefst a Super Bowlban

Az Eagles tönkreverte a Chiefst a Super Bowlban

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

Ellopták az M1 YouTube-csatornáját, a platform már le is tiltotta azt

A kormánymédia dupla öngóllal támadja a Tisza programíróját a 13. havi nyugdíj miatt

A kormánymédia dupla öngóllal támadja a Tisza programíróját a 13. havi nyugdíj miatt

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők a gyermekeiket beoltó orvosok ellen

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

Meddig provokálhatja a méltóságos sast egy punk ganajtúró bogár? Az Örkény Ezópus-adaptációjában ott a válasz

A címlapról ajánljuk