Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Riói olimpia

hvg.hu Vállalkozás

Csúnyán lyukra futottak a riói olimpiai pályával

17,85 millió euróba került az olimpiai golfversenynek helyet adó vadonatúj Rio de Janeiró-i pálya megépítése egy tengerpart közeli természetvédelmi területen. A lelkes ötkarikás készülődés jegyében a brazil szervezők azt ígérték, hogy az olimpia után a pompás létesítmény hozzájárul majd a golf népszerűsítéséhez, a jelenleg arisztokratikusnak tekintett sportág demokratizálásához.

MTI Sport

Már 2010-ben szóltak az oroszoknak, hogy baj lesz a doppinggal

Oroszországban nem fordítottak kellő figyelmet a doppingellenes küzdelemre, jóllehet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már hat évvel ezelőtt figyelmeztette Moszkvát a lehetséges problémákra - közölte Vitalij Szmirnov, az orosz olimpiai bizottság tiszteletbeli elnöke.

MTI Sport

Hazatért Kozák Danuta, a többi aranyérmes szerda reggel érkezik

A riói olimpián három aranyérmet szerző Kozák Danuta gépe magyar idő szerint hajnali négy óra előtt landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Ezzel érkeztek a női vízilabdázók, továbbá Gyurta Dániel, a NOB Sportolói Bizottságába beválasztott úszó, Nagy Péter súlyemelő és Sidi Péter sportlövő is – közölte a Magyar Olimpiai Bizottság.

MTI Sport

Lőrincz Tamás kiesett, a másodedző nem érti

Lőrincz Tamás kiesett, mivel dél-koreai legyőzője a negyeddöntőben vereséget szenvedett a kötöttfogású birkózók 66 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia keddi versenynapján.

hvg.hu Itthon

Világbajnok kajakost kaphattak lopáson az Aréna Plázában

Előállították pénteken a világbajnok kajakozót, D. Miklóst és barátnőjét, mert az Aréna Plázában levették a lopásgátlót három méregdrága pólóról - írta a Bors. A lap szerint a sportolónak doppingvétség miatt korábban le kellett mondania az olimpiáról.

Horn Andrea (Rio de Janeiro) Sport

Imre: "Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok"

Csalódottan nyilatkozott a párbajtőrben ezüstérmet szerző magyar párbajtőröző a döntő után, miután egyetlen tussal, 15-14-ra kapott ki a dél-koreai Parktól, úgy, hogy 14-9-re vezetett már.

hvg.hu Sport

Három magyar érem született a riói olimpia keddi versenynapján

Cseh László csak a hetedik, míg a 19 éves Kenderesi Tamás bronzérmes lett 200 méter pillangón. Hosszú Katinka 200 vegyesen is olimpiai bajnok lett, és összesen már három aranynál jár az Iron Lady. Imre Géza drámai csatában szerzett ezüstérmett párbajtőrben. A nap csalódását Gyurta Dániel szereplése jelentette. Győzelemmel mutatkozott be az olimpián a női vízilabda-válogatott. Rendkívül izgalmas nap ez Rióban, kövesse velünk az eseményeket percről percre tudósításunkban.

Mizsur András Sport

Néha ijesztő is tud lenni egy 19-szeres olimpiai bajnok

Az alábbi videón Michael Phelps, az amerikaiak 19-szeres olimpiai bajnok úszója látszik a 200 méteres pillangóúszás elődöntője előtt: minden idők legeredményesebb olimpikonja valószínűleg csak nagyon erősen koncentrált a várakozás alatt, de ettől még félelmetes Phelps arckifejezése.

1 2 3 4 5 6 7 8
Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Szó szerint agyrohasztó videót tett közzé Orbán Viktor

Iványi a kormánypárti képviselőknek üzent: „Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják”

Iványi a kormánypárti képviselőknek üzent: „Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják”

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Bognár Györgyöt megválasztották az év edzőjének, rögtön be is szólt Kubatov Gábornak

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

Az MLSZ új szabálya miatt vált edzőt egy focicsapat

Az MLSZ új szabálya miatt vált edzőt egy focicsapat

Bálizs Bence: Nem szeretem a „magyar matekot”! A halálom, amikor mások eredményeiben reménykedünk

Bálizs Bence: Nem szeretem a „magyar matekot”! A halálom, amikor mások eredményeiben reménykedünk

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

A fukusimai atomreaktor mellől visznek földet a japán miniszterelnöki hivatalba

A fukusimai atomreaktor mellől visznek földet a japán miniszterelnöki hivatalba

A címlapról ajánljuk