#Schwartz Béla



Felmentették Ajka polgármesterét
 

Felmentették Ajka polgármesterét

Bűncselekmény hiányában felmentette Schwartz Bélát, Ajka szocialista polgármesterét a Veszprémi Törvényszék a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás alól kedden. A Veszprémi Járásbíróság tavaly január 23-ai felmentő ítéletét hagyták helyben. Felmentették az ügy másod- és harmadrendű vádlottját is, akiket hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak.

MTI MTI

Minden vádpont alól felmentették az ajkai polgármestert
 

Minden vádpont alól felmentették az ajkai polgármestert

Felmentette az ajkai polgármestert a Veszprémi Járásbíróság. Schwartz Bélát azzal vádolták, hogy egy építőipari céggel fizettette meg az ajkai fociklub tartozását úgy, hogy fiktív szerződés keretében az önkormányzat fizette ki a céget. A bíróság minden vádpontban felmentette a polgármestert.

MTI MTI

Az MSZP-s polgármester, aki Simicskáékkal sem szégyellt tárgyalni
 

Az MSZP-s polgármester, aki Simicskáékkal sem szégyellt tárgyalni

Három polgármester, akik a rajtuk lévő MSZP-s „bélyeg” ellenére fölényesen verték fideszes kihívóikat, sőt még a képviselő-testületet is visszahódították. Kettő közülük a kompromisszumok robotosa, egyikük Simicska cégével sem szégyellt tárgyalni, egy pedig igazi vadóc: négy évig háborúzott a kormánypárttal, és szinte minden csatáját megnyerte.

MLF MLF



Schwartz: leszámolás folyik ellenünk
 

Schwartz: leszámolás folyik ellenünk

Ajka szocialista polgármestere szerint elszámoltatás címén leszámolás folyik ellenük, a választások óta 19 eljárást kezdeményeztek a város MSZP-s vezetése ellen. Schwartz Béla ezt csütörtökön annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy vádat emeltek ellene hűtlen kezelés és zsarolás miatt.

MTI MTI




Az ajkai Fidesz távozásra szólította fel a polgármestert
 

Az ajkai Fidesz távozásra szólította fel a polgármestert

Pénzügyi válságba és morális csődbe jutott Ajka városa Schwartz Béla MSZP-s polgármester vezetésével, ezért a Fidesz helyi csoportja felszólítja, hogy haladéktalanul mondjon le, és távozzon a tisztségéből - mondta Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke kedden a városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Fidesz: inkasszózzák Ajka számláját - a polgármester cáfol
 

Fidesz: inkasszózzák Ajka számláját - a polgármester cáfol

Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke sajtótájékoztatón közölte: inkasszót nyújtott be 54 millió forint összegre az ajkai önkormányzat számlájára az Észak-balatoni Térségi Regionális Települési és Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás. Schwartz Béla, a város szocialista polgármestere ezt cáfolta az MTI-nek adott nyilatkozatában.

MTI MTI