MTI Bűnügy

Megugrott Somogyban a dizájner drogok fogyasztása

Somogyban "óriási mértékben" nőtt a dizájner drogok fogyasztása: idén eddig 84 esetben indítottak büntetőeljárást kábítószerrel való visszaélés miatt. Az esetek többségében az elkövetők a 16-35 éves korosztály tagjai – közölte a rendőrség.

MTI Itthon

Negyven éven belül eltűnhet a somogyi falvak fele

Somogy 106 településének negyven év múlva nyomát sem találni majd - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap Fábián Éva megyei főépítésznek a közgyűlés számára készített beszámolója alapján.

MTI Karrier

Több mint háromszáz új munkahely Somogyban

Több mint háromszáz új állás jöhet létre Somogy megyében a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások számára februárban meghirdetett munkahelyteremtő beruházásokat támogató pályázatán elnyert, összesen 692,3 millió forint vissza nem térítendő forrás segítségével - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

MTI Itthon

Balatonvilágos csatlakozhat Somogyhoz

Támogatja Balatonvilágos csatlakozását Somogyhoz a megyei közgyűlés; a testület erről pénteken, Kaposváron tartott ülésén határozott.

MTI Itthon

Megyét vált Balatonvilágos

A Veszprém Megyei Közgyűlés elfogadja, hogy Balatonvilágos megyét váltson és Somogyhoz kerüljön - közölte a csütörtökön hozott döntésről Magasi Anikó sajtószóvivő.

MTI Itthon

Tilos tüzet rakni és csikkeket dobálni a somogyi erdőkben

Általános tűzgyújtási tilalom lép életbe szombattól átmeneti időre a Somogy Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága illetékességi területén fekvő erdőkre, fásításokra, valamint az erdőterületek, fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre - közölte az igazgatóság pénteken.

MTI Itthon

Új helyet találtak a leégett idősotthon lakóinak

Két Somogy megyei szociális otthonban helyezték el a hétfő hajnali tűz miatt lakhatatlanná vált vótapusztai idősotthon lakóit; az egyházi fenntartású intézményben gondozottakat a Somogy Megyei Intézményfenntartó Központ (SMIK) gyöngyöspusztai és kálmáncsai otthonaiba szállították, hét gondozottat a családjuknál helyeztek el - közölte a szervezet.

MTI Itthon

Felgyújtott egy szalmakazlat, felfüggesztettet kapott

Bosszúból felgyújtott egy szalmakazlat Böhönyén egy helybeli férfi, a bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte - három évre felfüggesztve -, valamint kötelezte az okozott kár megtérítésére - közölte a rendőrség hétfőn.

MTI Gazdaság

Dél-Koreába is viszik a somogyi kukoricát

Dél-Koreába szállítják a Somogy megyében termesztett kukorica egy részét, csaknem 500 millió forintos üzletet ütött nyélbe egy kaposvári kereskedelmi társaság - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.

MTI Itthon

Szétégett egy ház teteje az éjjel

Leégett egy családi ház tetőszerkezete Nagyberényben keddre virradó éjjel, az épület lakhatatlanná vált - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

MTI Itthon

Mentőcsoport alakult vészhelyzetekre

Önkéntes mentőszervezetből veszélyhelyzetekben bevethető mentőcsoport alakult szombaton Kaposváron a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság égisze alatt; 60 fős, speciális szakismeretekkel rendelkező csoport a hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédők munkáját segíti.

1
5 6 7 8 9 10 11
Bővít a Lufthansa Szegeden, tucatnyi új embert keresnek

Bővít a Lufthansa Szegeden, tucatnyi új embert keresnek

Fullajtár Andrea egy különös SZFE-s tárgyalásról: „Azóta is hányingerem van”

Fullajtár Andrea egy különös SZFE-s tárgyalásról: „Azóta is hányingerem van”

Vádat emeltek a rendőrt elsodró miskolci ámokfutó ellen

Vádat emeltek a rendőrt elsodró miskolci ámokfutó ellen

Több ezer PlayStation 5-öt vásárolhattak fel, hogy aztán méregdrágán eladják

Több ezer PlayStation 5-öt vásárolhattak fel, hogy aztán méregdrágán eladják

Montenegró és Szerbia kölcsönösen kiutasította egymás nagykövetét

Montenegró és Szerbia kölcsönösen kiutasította egymás nagykövetét

Az állam mindenhatósága a szocializmus idején sem hagyott teret az önkormányzatiságnak

Az állam mindenhatósága a szocializmus idején sem hagyott teret az önkormányzatiságnak

Koronavírus elleni antitestet mutattak ki egy egészséges újszülött szervezetében

Koronavírus elleni antitestet mutattak ki egy egészséges újszülött szervezetében

Rudolf Péter az SZFE-ről: A megosztottság egyszerűsít

Rudolf Péter az SZFE-ről: A megosztottság egyszerűsít

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával