hvg.hu Itthon

Lázár vagyonnyilatkozata felér egy beismeréssel, Orbán nem tudott spórolni – íme az új vagyonnyilatkozatok

Az új parlamenti ciklus örömére újabb vagyonnyilatkozatot kellett leadni a képviselőknek. A házba 39 új képviselő ült be, átnéztük anyagi helyzetüket. Azért Orbán Viktor, Lázár János és Rogán Antal bevallását újra átnéztük, hátha változott valami 5 hónap alatt. Spoiler: változott. Ungár Péter LMP-s politikus kilőtt: 15 milliárdos a vagyona.

MTI Sport

Fél éves eltiltást kapott a debreceni vízipólós

Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc a Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottságától a Vasas elleni találkozón történetek miatt. Klubtársa, Sasa Misic három mérkőzésen nem szerepelhet.

Csurka Gergely (London) Csapatsportok

Csak a szokásos?

A 2011-es sanghaji vb-elődöntő mutatta meg igazán: ha összeáll a kép, még mindig mi vagyunk a legjobbak. A szerbek ellen senki sem szokott elmenni az elején néggyel, aztán brillírozva őrizni az előnyt hosszú időn keresztül. Az volt az a játék, amire alapozni lehet Londonban is. Ha akkor ment, most is sikerülhet, ráadásul még erősödtünk is azóta.

hvg.hu Sport

„Nem lesz egy körmenet” – vízilabda BL-t nyerne a Vasas

Nagyváradon rendezik a vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét a hét végén. Négy év után ismét ott van a legjobbak között a Vasas is, amely az abszolút favorit olasz Recco ellen játssza az elődöntőt. A közönségben és magukban bízhatnak a játékosok.

hvg.hu Sport

"Tiszta erőből szurkoljatok nekünk!" - a döntőért játszik a Kemény-csapat

A magyar férfi vízilabda-válogatott péntek este 20:00-tól Montenegró együttese ellen a döntőbe jutásért játszik. Kemény Dénes csapata egy hete ugyan pihen, de ez nem jelenti azt, hogy az edzések intenzitása csökkent volna, és van valamink, ami senki másnak nincs. A csapat vezetője és a játékosok a vlv.hu-nak nyilatkoztak.

hvg.hu Sport

13 év után az aranyért - ők tizenhárman

A Kemény-éra két Eb-aranyat hozott eddig vízilabda válogatottunknak, de a második is már 13 évvel ezelőtt született. A firenzei győzőkből mára hárman maradtak a csapatban. Az idei Európa-bajnokságot inkább az olimpia főpróbájának tartják, de a mieinket a harmadik kontinensarany is motiválja. Kásás visszatér, Hárai bizonyíthat, Szívós végre odaérhet - bemutatjuk a tizenhármas keretet.

MTI Sport

Steinmetz Ádám kikerült Kemény Dénes keretéből

Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pénteken közzétette 20 fős keretét, amelyből az augusztus végi-szeptember eleji, zágrábi Európa-bajnokságra utazó 13 játékost választja majd ki.

hvg.hu Sport

Steinmetz Ádám behívót kapott Kemény Dénestől

Kemény Dénes meghívta a "tesztelésre" havonta találkozó vízilabdázók következő, január végén esedékes táborába az olimpiai bajnok Steinmetz Ádámot is, aki jó hét hónapja, a római vb előtt súlyos nyaksérülése miatt kikerült a szövetségi kapitány alakulatából.

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Baleset és torlódás az M7-esen a főváros előtt

Podcast: Miben kell még fejlődniük a fintech cégeknek?

Podcast: Miben kell még fejlődniük a fintech cégeknek?

Előkerült egy érdekes rajz a Microsoft izgalmas új telefonjáról

Előkerült egy érdekes rajz a Microsoft izgalmas új telefonjáról

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Trump ügyvédjei alkotmánysértőnek minősítették az elnök elleni vádakat

Trump ügyvédjei alkotmánysértőnek minősítették az elnök elleni vádakat

Kun Bélát és Szent Istvánt is szoborba öntötte. Erre már Kádár János is kíváncsi lett

Kun Bélát és Szent Istvánt is szoborba öntötte. Erre már Kádár János is kíváncsi lett

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Végül enged Irán: kiadják a kezükből a lelőtt ukrán repülő feketedobozait

Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Nyolcan meghaltak egy csehországi idősotthonban keletkezett tűz során

Hasznos lehet 7 éves gyerekeknél az fMRI-vizsgálat, már évekkel korábban jelezheti a depressziót

Hasznos lehet 7 éves gyerekeknél az fMRI-vizsgálat, már évekkel korábban jelezheti a depressziót

Húszgólos magyar siker kell este a csoportelsőséghez férfi vízilabdában

Húszgólos magyar siker kell este a csoportelsőséghez férfi vízilabdában

Mínusz 9 fokig is lehűlhet a levegő jövő héten

Mínusz 9 fokig is lehűlhet a levegő jövő héten

A címlapról ajánljuk