#Szeged

Rovarokat neveznek el az Etiópiában meggyilkolt szegediekről

Korábban ismeretlen két etiópiai atkafajt neveztek el az afrikai országban tavaly terrortámadás áldozatául esett Fábián Tamás geográfus és Szabad Gábor orvos emlékére – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának közkapcsolati titkára kedden.

MTI



Keményebben büntetnék az önrabló ékszerészt

Az ügyész fellebbezést nyújt be, ezért nem jogerős az azzal a nagykanizsai ékszerboltossal szemben meghozott ítélet, aki felfüggesztett börtönt kapott, miután kirablása után ő maga is 71 millió forintnyi értéket tulajdonított el.

MTI







Áram alatt volt, mégis ellopták a villamos vezetékét Szegeden

Ellopták kedd reggelre Szegeden a 3F villamos vezetékének majdnem 100 méteres, külvárosi szakaszát a Bajai úti vasúti átjárónál. A tolvajok nem törődtek a veszéllyel, a 600 voltos, áram alatt lévő felsővezetéket vágták le – írja a delmagyar.hu. A lap szerint a helyi közlekedési társaság szakemberei is megdöbbentek az eseten.

delmagyar.hu

Megvert arab sakkozó: vádat emeltek két rendőr ellen

Az egyik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással és közúti veszélyeztetéssel, a másik rendőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádolták meg. Egy civilt is megvádoltak az arab emírségekbeli sakkvezető megverése ügyében. Mindhármukra pénzbüntetést kért az ügyészség.

MTI








Botka: nem lesznek újabb helyi adók Szegeden

A szegedi önkormányzat nem vezet be új, a lakosságot terhelő helyi adókat - ígérte a polgármester csütörtökön. Az idei 36,5 milliárd forintos főösszegű szegedi önkormányzati költségvetés 64 százalékát működésre, több mint egyharmadát pedig fejlesztésre fordítják - mondta Botka László, amikor a város legnagyobb adózóinak bemutatta az önkormányzat 2013-as büdzséjének terveit.

MTI