Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tikrit

MTI Világ

Felgyújtottak egy olajmezőt az Iszlám Állam harcosai

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet dzsihadistái felgyújtottak egy olajmezőt Tikrít közelében, hogy akadályozzák az iraki kormányerőknek a város visszafoglalására indított hadműveletét - állították csütörtökön szemtanúk.

MTI Világ

Lecsapott az iraki hadsereg az Iszlám Államra

Az iraki hadsereg és a vele szövetséges síita milíciák elindították vasárnap régóta várt offenzívájukat az Iszlám Állam ellen a Bagdadtól északra lévő Szaláheddín tartományban – jelentette be Haider al-Abádi iraki miniszterelnök.

MTI Világ

ENSZ: "Több száz fegyvertelen civilt végeztek ki hidegvérrel a napokban"

Bizonyítékok vannak rá, hogy Irakban háborús bűncselekmények történtek az elmúlt napokban – közölte az ENSZ illetékese. Szisztematikusan és hidegvérrel végrehajtott kivégzésekről van szó, amelyeknek a legtöbbjét több helyszínen, Tikrít környékén hajtották végre. 13 imámot is kivégeztek, miután nem voltak hajlandók feleskedni a terroristákra.

MTI Világ

Fegyveres lázadók vették át a hatalmat egy iraki börtönben

Fegyveres lázadók megtámadtak egy börtönt csütörtökön az iraki Tikrítben, és kiszabadítottak sok elítéltet - jelentették helyi biztonsági források. A lázadók átvették a börtön ellenőrzését, az összecsapás a környékre is átterjedt.

MTI Világ

Öngyilkos merénylet egy iraki toborzóiroda mellett

Öngyilkos merényletet követtek el kedden az iraki Tikrítben egy rendőrségi toborzóiroda ellen, a merényletben legalább 50-en meghaltak, és több mint 150-en megsebesültek - közölte egy iraki belügyminisztériumi illetékese.

MTI Világ

WC-ablakon szöktek meg az al-Kaida-tagok

Megszökött az iraki Tikrít város börtönéből csütörtökre virradóra az al-Kaida terrorhálózat 16 tagja; emiatt a városban kijárási tilalmat rendeltek el, és nagy erőkkel keresik a szökevényeket – közölték a helyi biztonsági erők.

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Nemzetközi lapszemle: A Bundeswehr főparancsnoka szerint az orosz haderők összecsapásra készülnek a NATO-val

Krusovszky Dénes hete, amit túlharsogott a mi hetünk

Krusovszky Dénes hete, amit túlharsogott a mi hetünk

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

A sóbánya beomlásától tartva tíz családot kilakoltatnak Parajdon

A sóbánya beomlásától tartva tíz családot kilakoltatnak Parajdon

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

Taylor Swift visszavásárolta az életművét

A címlapról ajánljuk