#Ukrajna

Markában tartja a kegyetlen hideg Európát - galéria
 

Markában tartja a kegyetlen hideg Európát - galéria

A hétvégére Nagy-Britanniát is elérte az Európát elborító, keletről érkező hideghullám, jelentős közlekedési fennakadásokat okozva az országban. A legnagyobb londoni repülőtér, a Heathrow 30 százalékkal csökkentette vasárnapi forgalmi menetrendjét. Eddig ketten vesztették életüket kihűlés következtében Ausztriában, Salzburgban több mint tízezer háztartás fél napra áram nélkül maradt. Ukrajnában már 130-an haltak meg a fagy miatt.

MTI MTI

Megbosszulták a hackerek az ex.ua bezárását
 

Megbosszulták a hackerek az ex.ua bezárását

Internetes támadás bénította meg csütörtökön több ukrán hivatalos szerv honlapját, miután a belügyminisztérium utasítására átmenetileg bezárták a kalóztartalmakat is megosztó ex.ua fájlcserélő portált.

MTI MTI

Labdarúgó Eb: óvják az áremeléstől az ukrán szállodásokat
 

Labdarúgó Eb: óvják az áremeléstől az ukrán szállodásokat

Több mint 52 200 szoba áll már a labdarúgó Európa-bajnokságra érkező szurkolók rendelkezésére a négy ukrán fogadó városban. Ez az európai szövetség által elvárt mennyiség 87 százaléka – jelentette be kedden az EURO-2012 előkészületeiért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.

MTI MTI


Kiáll Timosenko mellett az Európa Tanács parlamenti közgyűlése
 

Kiáll Timosenko mellett az Európa Tanács parlamenti közgyűlése

Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely ezen a héten plenáris ülésszakot tart Strasbourgban, csütörtökön elfogadott állásfoglalásában felszólította az ukrán hatóságokat, hogy ejtsék a volt kijevi kormánytagok - köztük Julija Timosenko korábbi miniszterelnök - ellen emelt vádakat.

MTI MTI


Ukrajna eláll a Windowstól
 

Ukrajna eláll a Windowstól

Ukrajnában lemondanak a Windows alapú operációs rendszerről és nyílt forráskódú informatikai programcsomagok használatára állnak át a kormányzati intézmények - tartalmazza a 2012-2015 évre szóló, hétfőn megerősített célprogram.

MTI MTI

Ugyanabban a cipőben járnak - csak ők az IMF-fel is meg tudnak állapodni
 

Ugyanabban a cipőben járnak - csak ők az IMF-fel is meg tudnak állapodni

Magyarország egy sorba került Ukrajnával és Horvátországgal, már ami egy esetleges államcsőd esélyeit illeti. Miközben egyre nehezebb és drágább a magyar államadósságot finanszírozni, az is aggodalomra adhat okot, hogy az EU vonzáskörzetében lévő "versenytársaink" könnyebben vergődhetnek zöld ágra az IMF-fel, mint mi. A hvg.hu összehasonlító elemzése.

hvg.hu hvg.hu

Ukrajnában 101-en, Lengyelországban 37-en fagytak már halálra
 

Ukrajnában 101-en, Lengyelországban 37-en fagytak már halálra

Az utóbbi 24 órában 38 ember fagyott halálra Ukrajnában, ahol ezzel 101-re nőtt a rendkívüli hideg áldozatainak száma, míg Lengyelországban nyolcan hűltek ki végzetesen csütörtök óta - közölte az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériuma és a lengyel rendőrség pénteken.

MTI MTI





Megnehezítik az ukrán oknyomozó újságírók dolgát
 

Megnehezítik az ukrán oknyomozó újságírók dolgát

Egy kijevi alkotmánybírósági döntés értelmében pénzbüntetéssel, elzárással, illetve javító-nevelő munkával büntethetők azok az ukrán újságírók, akik politikusok és üzletemberek magánéletéről írnak az érintettek beegyezése nélkül.

MTI MTI


Felmelegítené befagyasztott IMF-hitelét Ukrajna
 

Felmelegítené befagyasztott IMF-hitelét Ukrajna

Ukrajna szerdán kinevezett új pénzügyminiszterét küldi Washingtonba, hogy tárgyalásokat kezdjen a befagyasztott IMF-hitelfolyósítás felújításáról. Valerij Horoskovszkij január 24-én utazik az IMF washingtoni központjába.

MTI MTI


Nem eladó az ukrán gázvezeték-hálózat
 

Nem eladó az ukrán gázvezeték-hálózat

Ukrajna az olcsóbb gázért cserébe nem adja el gázvezeték-hálózatát Oroszországnak – így hárította el pénteken Jurij Bojko ukrán energiaügyi miniszter a Moszkva által már régóta javasolt megoldást. Megígérte ugyanakkor, hogy tiszteletben tartja az Oroszországgal fennálló gázszállítási megállapodást, ha a felülvizsgálati tárgyalások nem vezetnek eredményre.

MTI MTI


Eltörölték a narancsos forradalom emléknapját
 

Eltörölték a narancsos forradalom emléknapját

Viktor Janukovics ukrán elnök rendeletben törölte el elődeinek, Viktor Juscsenkónak és Leonyid Kucsmának a Szabadság napjáról, illetve az Egység napjáról szóló rendeleteit, helyette január 22-ére bevezette az Egység és szabadság napját – közölte pénteken az ukrán elnök sajtószolgálata.

MTI MTI