Oszlopnak csapódott egy autó Vecsésen, súlyos sérült
Eddig ismeretlen okból letért az útról és oszlopnak ütközött egy személyautó Vecsés külterületén, a jármű vezetőjét, egy 43 éves nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Eddig ismeretlen okból letért az útról és oszlopnak ütközött egy személyautó Vecsés külterületén, a jármű vezetőjét, egy 43 éves nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Még kórházban van az az 5 éves kislány, akit március 11-én fagyási sérülések miatt vittek kórházba Vecsésről a szülei. A rendőrség tovább vizsgálja az eset körülményeit: több tanút kell meghallgatni, és az igazságügyi orvosszakértőnek is ki kell mondania, hogy valójában mitől sérült meg a kislány.
Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, miután múlt pénteken külsérelmi és feltehetően fagyási nyomokat fedezett fel egy gyermekorvos egy ötéves vecsési kislányon - közölte kedden a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két autó csúszott árokba eddig ismeretlen okból a Vecsést Ecserrel összekötő úton hétfőn kora reggel. A balesetben ketten megsérültek, a környéken teljes az útzár – tudatta a rendőrség.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság L. István 26 éves vecsési lakos ellen.
Három illegálisan, elképesztő körülmények között működő vecsési idősotthonra bukkantak a hatóságok a TV2 Aktív című műsorának MTI-hez is eljuttatott információi szerint.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy idős nő, amikor eddig ismeretlen okokból szerdán leégett a háza a Pest megyei Vecsésen - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Személyvonat gázolt halálra egy férfit kedden éjjel Vecsésen - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletese.
Nem jogerős ítéletével felmentette az emberölés bűntettének vádja alól Bakó Balázs rendőrtisztet szerdán a Pest Megyei Bíróság; az őrnagy 2006. január 24-én Vecsésen elfogás közben halálosan megsebesített egy drogdílert.