hvg.hu Gazdaság

Az e-szja bevezetésével csökkent az adakozók száma

Az adóhatóság által elkészített elektronikus személyi jövedelemadó (szja)-bevallások bevezetésével egy év alatt egymilliárd forinttal csökkent az adófelajánlások összege és félmillióival az adakozók száma - írja pénteki számában a Népszava a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataira hivatkozva.

MTI/Népszabadság Gazdaság

Homály az egyházaknak felajánlható egy százalék körül

Az adófizetők harmada nem tud az egyházaknak felajánlható egy százalékról, pedig a rendszer már több mint másfél évtizede működik – derül ki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség felméréséből, amelynek eredményeit a hétfői Népszabadság közli.

hvg.hu Itthon

Megható videóban állt ki a bátrak mellett több ismert színész

A súlyos betegségekkel harcoló gyerekek élete igazi küzdelem. A Bátor Tábor pedig hozzásegítheti őket a győzelemhez – olvasható annak a videónak a leírásában, amelyet a szervezet készített azért, hogy felhívja a figyelmet a beteg gyerekek támogatásának fontosságára. A felvételen több ismert színész is szerepel, úgy mint Blaskó Péter, Elek Ferenc vagy Telekes Péter. A videó elkészültét a Honvédelmi Minisztérium is támogatta.

MTI Gazdaság

A Transparency International az ÁSZ miatt fordult az ombudsmanhoz

A Transparency International Magyarország (TI) szerint az ÁSZ nemcsak a személyi jövedelemadó egy százalékának felhasználását, hanem az akár egyforintos támogatást kapott szervezetek teljes gazdálkodását ellenőrizheti, és így szerintük minden személyes adathoz hozzáférhet.

MTI Gazdaság

Jobbik: a szülőknek is adhassuk az adó egy százalékát

A Jobbik javaslata nem érintené a jelenleg felajánlható kétszer egy százalékot, hanem egy harmadik egy százalékról rendelkezne, amelyet a felajánló gyermek "adóazonosító jellel rendelkező, legközelebbi élő egyenesági felmenője - ideértve az örökbefogadó-, a mostoha - és a nevelő szülőket is - kaphatna".

Trump kabinetfőnöke is elmegy

Trump kabinetfőnöke is elmegy

Simonka György „társainak” fejét is követelik Békés megyében, nehogy újabb milliárdokról dönthessenek

Simonka György „társainak” fejét is követelik Békés megyében, nehogy újabb milliárdokról dönthessenek

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja

A konzervatív választóknak nagyon nem tetszik a Brexit-megállapodás

A konzervatív választóknak nagyon nem tetszik a Brexit-megállapodás

A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk

A parlament lépcsőjéig jutottak a tüntetők, ott fulladt ki ellenállásuk

Hó, eső, áradások: rendkívüli állapot az USA déli részén

Hó, eső, áradások: rendkívüli állapot az USA déli részén

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Elfogott tengerészek: az ukrán elnök már csak az egyházban bízik

Elfogott tengerészek: az ukrán elnök már csak az egyházban bízik

Lezuhant egy fiatal nő a budai rakpartról

Lezuhant egy fiatal nő a budai rakpartról

Varga Erika: Automatikusan működnek a „szalonrasszista” attitűdök

Varga Erika: Automatikusan működnek a „szalonrasszista” attitűdök

A Chelsea lenullázta Guardioláékat

A Chelsea lenullázta Guardioláékat

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával