M. László Ferenc Itthon

Az orbánizmus bebetonozásához keres államfőt a Fidesz

Az orbáni politika, a „centrális erőtér” kétéves eredményeit kellene megvédenie Schmitt Pál utódának: erre a szerepre keres alkalmas államfőjelöltet a miniszterelnök-pártelnök. Fideszes források a hvg.hu-nak azt mondták, ezeknek a feltételeknek legfeljebb Kövér László felelne meg, de őt pótolhatatlannak tartják a pártban, ráadásul úgy tudjuk, az átvedléshez a házelnök feltételeket szabott. A másik lehetséges jelölt, Áder János már 2002-ben eltávolodott a pártelnöktől, és annak a kritériumnak sem felel meg, mely szerint az államfőnek Orbántól jobbra álló politikusnak kellene lennie.

hvg.hu Itthon

"Viktátor" - kormányellenes tüntetéssel indult az új év

Miközben a kormány az alaptörvény életbelépését ünnepelte az Operaházban, kint több tízezer civil tüntetett épp az új alkotmány ellen. Igaz, több szélsőjobboldali viszont a civilek ellen tüntetett szintén az Andrássy úton. Komolyabb atrocitás nem történt, de a Nagymező utcánál árpádsávos zászlókkal felvonuló ellentüntetők lökdösődésbe keveredtek szocialista politikusokkal. Orbán Viktor és Schmitt Pál az Operaház hátsó bejáratán keresztül távozott. Összefoglaló.

MTI Itthon

A francia külügy is aggódik az új alkotmány miatt

Az új magyar alkotmány egyes rendelkezéseivel kapcsolatos "aggodalmát" kifejezésre juttató Európai Bizottságot támogatva Franciaország hétfőn hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Magyarország tartsa tiszteletben a szabadságjogokra vonatkozó európai jogszabályokat.

Doku360: "Nem izgat a halál, nincs hiányérzetem, mert repülős voltam"

Doku360: "Nem izgat a halál, nincs hiányérzetem, mert repülős voltam"

Trudeau liberálisai állnak nyerésre Kanadában

Trudeau liberálisai állnak nyerésre Kanadában

A lónak a ... ! – Hadházy Ákos legszaftosabb táblája felhúzta Kövér Lászlót

A lónak a ... ! – Hadházy Ákos legszaftosabb táblája felhúzta Kövér Lászlót

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Simán hozta 1500. meccsét Federer

Simán hozta 1500. meccsét Federer

Nem véletlenül járnak majd katonai járművek a hétvégén az utakon

Nem véletlenül járnak majd katonai járművek a hétvégén az utakon

Hadházy: "A pocakos tábornok újra és újra támadást vezényel"

Hadházy: "A pocakos tábornok újra és újra támadást vezényel"

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

Alaptörvény-ellenes volt, hogy leszedették az érdi Fidesz plakátjait

15 év börtönre ítéltek egy újságírót a donyecki szakadárok

15 év börtönre ítéltek egy újságírót a donyecki szakadárok

Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

Megszólalt Orbán a Borkai-videóról: „Beteg dolog”

A címlapról ajánljuk