MTI Itthon

Orbánékra vár az EU az alkománymódosítás ügyében

Továbbra is kapcsolatban vannak egymással a magyar hatóságok és az Európai Bizottság illetékes szolgálatai, hogy megnyugtató megoldást találjanak a politikai hirdetések korlátozásának továbbra is nyitott kérdésére - válaszolt az MTI kérdésére hétfőn az Európai Bizottság egyik szóvivője.

MTI / hvg.hu Itthon

Külügy: túllépte a hatáskörét az ENSZ-főbiztos

Értetlenséggel fogadta és visszautasítja a magyar külügyminisztérium Navanethem Pillay-nek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának a mai nyilatkozatát, amelyben az alaptörvény negyedik módosítását kritizálta - írta közleményében a tárca. A külügy szerint a főbiztos túllépte a hatáskörét és számos megállapítása nem is helytálló.

MTI Világ

Martonyi: sikerült átírni a Velencei Bizottság tervezetét

Sikerült Magyarország szempontjából kedvezően, jelentős mértékben változtatni a Velencei Bizottságnak a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezetének szövegén, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal - mondta Martonyi János Velencében.

hvg.hu Itthon

Kikerült a Velencei Bizottság jelentése: keményen kritizálják az alaptörvényt

Elfogadhatatlannak tartja az alaptörvény negyedik módosítását a Velencei Bizottság jelentéstervezete, mely szerint a jogalkotó állandósította a magyar alkotmányos rendszer hibáit. A már elkészült, ám csak június közepén elfogadásra kerülő dokumentum csütörtökön véletlenül került ki a Velencei Bizottság honlapjára.

hvg.hu Itthon

Brüsszeli békemenettel riogatja Barrosót a CÖF

Nyílt levelet írt a kormány melletti békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság (EB) elnökének és Martin Schulznak, az Európai Parlament (EP) elnökének a Magyarországról szóló EP-jelentéstervezet miatt. Azt írták, "lehetséges, hogy szükség lesz egy Magyarországról induló és Brüsszelbe tartó Békemenetre".

MTI Itthon

Giró-Szász: tele van tévedésekkel az EP-jelentéstervezet

A kormányszóvivő szerint tele van tárgyi tévedésekkel és csúsztatásokkal a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottsága elé.

MTI / hvg.hu Világ

Többről van szó Magyarországnál - megszólalt az EP-jelentéstevő

Túlmutat a magyarországi helyzeten mindaz, amit az Európai Parlament (EP) alapjogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságában szerdán bemutatott jelentéstervezet tartalmaz - fogalmazott a javaslat készítője, a portugál zöldpárti Rui Tavares a bizottság ülésén. Szerinte nem a szankcionálási szándékon, hanem az uniós alapértékek érvényesítésén van a hangsúly.

hvg.hu Itthon

A végső fegyvert is meglóbálná az EU Orbán előtt

A negyedik alkotmánymódosítást, és több más konkrét intézkedést is elítélő határozattervezetet készített az Európai Parlament számára Rui Tavares portugál jelentéstevő. A tervezet az EU hetes cikkelyének alkalmazását is javasolja bizonyos keretek között.

MTI / hvg.hu Világ

Lezárult az EU-vizsgálat: több levelet is kaptak Orbánék

Lezárult az Európai Bizottságnak a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos jogi elemzése. A brüsszeli testület több levelet is küldött a kormánynak, amelyekben további tájékoztatást kér – tudatta az MTI-vel csütörtökön a bizottság szóvivője.

hvg.hu/MTI Világ

Valószínűleg eljárásokat indít az EU az alaptörvény miatt

Valószínűleg kötelezettségszegési eljárásokat indít majd Magyarországgal szemben az Európai Bizottság azt követően, hogy befejeződött az alaptörvény negyedik módosításának a vizsgálata – mondta a Bruxinfo szerint Viviane Reding, az alapvető jogokért felelős uniós biztos, a bizottság alelnöke.

hvg.hu Világ

Még nem dobják le hazánkra az uniós atombombát

A magyarországi alkotmányos helyzetről tartott egyórás vitát szerda reggel az Európai Parlament. Szóba került, hogy jó-e a kétharmad, alkalmazzák-e Magyarországgal szemben az atombombaként aposztrofált hetes cikkelyt. Viviane Reding szerint ez a vita még csak egy bevezető volt, az igazi megmérettetés a júniusi elemzések elkészülte után várható.

hvg.hu Itthon

Giró-Szász: "megalapozatlanok" az EU aggályai

Akkor kerülnek nyugvópontra az alkotmány legutóbbi, negyedik módosítása kapcsán felmerülő kételyek és problémák az Európai Unión belül, ha a módosításból fakadó alacsonyabb szintű jogszabályokat a parlament elfogadja – mondta a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Giró-Szász András kormányszóvivő azzal kapcsolatban, hogy a múlt pénteken levelet váltott José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök.

Mong Attila Vélemény

Mong: Orbán és a vizigótok

Lassan lehet arra fogadni, hogy az orbáni alkotmány vagy az uniós csatlakozási szerződésünk megy-e előbb a levesbe. Kim Dzsong Un is nehéz helyzetben van, de neki legalább van rakétája.

MTI Világ

"Világos utalást" tesz az EU az alaptörvényről

Várhatóan nem végez a magyar alaptörvény módosításának mélyreható jogi elemzésével az Európai Bizottság (EB) az Európai Parlament (EP) jövő hét szerdai, Magyarországról szóló plenáris vitájáig, de az EB képviselője a vitában már "világos utalást" tesz majd arra, hogy a módosított alaptörvény sérti-e az uniós jogot – tudatta egy uniós forrás az MTI-vel pénteken.

hvg.hu/MTI Világ

Navracsics-cikk: megszólalt az EU

Teljesen egyetért a magyarországi helyzet megítélésében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Viviane Reding EU-biztos – mondta a bizottság szóvivője csütörtökön. Navracsics Tibor egy brüsszeli lapban korábban azt írta, Reding az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban Berlinben elhangzott kijelentései "furcsán ellentmondani" látszanak az EB elnökének az ügyben kiadott nyilatkozatával, és kérdéseket vethetnek fel a módosítás EU általi vizsgálatának semlegességéről.

MTI Világ

Magyar téma lesz megint az EP-ben

Ismét az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozik az Európai Parlament illetékes szakbizottsága hétfő délután, amikor a Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő által készített ötödik, főleg az alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó úgynevezett munkadokumentum kerül napirendre.

Julia Roberts "lyukait" dicsérte meg véletlenül egy New York-i lap

Julia Roberts "lyukait" dicsérte meg véletlenül egy New York-i lap

Tudnak élni: két apáca elsikkasztott, majd eljátszott félmillió dollárt Las Vegasban

Tudnak élni: két apáca elsikkasztott, majd eljátszott félmillió dollárt Las Vegasban

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

"Minimum ezt érdemli Orbán Viktor" – utcára megy a PM a szavazás után – videó

"Minimum ezt érdemli Orbán Viktor" – utcára megy a PM a szavazás után – videó

Egyetlen nap alatt 285 millió forinttal gazdagodott Schmidt Máriáék családi cége

Egyetlen nap alatt 285 millió forinttal gazdagodott Schmidt Máriáék családi cége

Palkovics: A több túlóra mindenkinek előnyös lehet

Palkovics: A több túlóra mindenkinek előnyös lehet

Kétmilliárd forintos óvadékért kiengedték a Huawei letartóztatott vezetőjét

Kétmilliárd forintos óvadékért kiengedték a Huawei letartóztatott vezetőjét

A mémgyárosok megfejtették Orbán furcsa, hajlongós fotójának titkát

A mémgyárosok megfejtették Orbán furcsa, hajlongós fotójának titkát

Délutánra elvonul a csapadékos idő

Délutánra elvonul a csapadékos idő

Vizsgálóbizottságot állítana fel a DK az e-jegyrendszer kivizsgálására

Vizsgálóbizottságot állítana fel a DK az e-jegyrendszer kivizsgálására

Már nem mernek válaszolni a kérdéseinkre – A HVG adventi kalendáriumában ma: Szabó Yvette

Már nem mernek válaszolni a kérdéseinkre – A HVG adventi kalendáriumában ma: Szabó Yvette

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával