#állatkínzás





Hollandia betiltotta a vadállatok cirkuszi szerepeltetését

Tigrisek, elefántok, oroszlánok szenvedését rövidítette meg a holland kormány szombati döntésével. A szűk ketrecek és a cirkuszi élettel járó rendszeres, hosszú utazások a gyakran leláncolt állatok számára kínszenvedést jelentenek a holland kormány álláspontja szerint.







Megírtuk, megoldódott: többé nem bűzben tornáznak a diákok

Hálás telefonok és sms-ek érkeztek pilisborosjenőiektől a hvg.hu szerkesztőségébe: alig három nappal azután, hogy beszámoltunk a falu főutcáján elképesztő állapotok közt tartott állatokról, a hatóság megmozdult, és indult is kobozni. Állítják, ez a „fokozatos” eljárás miatt történt pont most, de az a lényeg, hogy többé nem kell kerülgetni az utcán folyó trágyalevet. Vagyis csurgalékvizet, ha már az ügynek köszönhetően elsajátítottuk a hivatalos szóhasználatot.




Videó: 40 éhező kiskutyát mentettek meg Csepelen

A rendőrök negyven fajtiszta – többek között mopsz, tacskó, magyar és német vizsla, csivava – kölyökkutyát találtak kisméretű ketrecekben, kennelekben, műanyag- és papírdobozokban. A széttépett újságpapírból készített almot nem cserélték, az állatokat saját ürülékükben, megfelelő élelem és ivóvíz nélkül tartották Csepelen.




Állatkínzás Óbudán: magokon tartotta lebénult kutyáját

Sokkoló állatkínzás miatt háborog, szorít és támogatást gyűjt az internet népe: rendőrökkel kellett elvenni gazdájuktól két kutyát. A tulajdonos csak magokat adott nekik, egyikük már régóta lebénulva tengődött, mikor azzal vitte állatorvoshoz, hogy szemcseppre van szüksége. Rendőrségi ügy lett belőle, az állatvédőknek és adományozóknak köszönhetően pedig úgy tűnik, a Bogyó és Babóca névre keresztelt kutyatestvérek megmenekülnek.


Óvodában dolgozik az ötödikről kizuhant kutya gazdája

Valóban egy gazdagréti óvodában dolgozik dajkaként az a nő, aki a Facebookon keringő információk szerint annak a kutyának a gazdája, amely ismeretlen körülmények közt kizuhant az ötödik emeletről. Egy szemtanú szerint az állatot kidobták, az interneten már demonstrációt szerveznek a gazdájának lakásához.