Aláírásgyűjtés indult a János kórházért
A lokálpatrióták, valamint a XII. és a II. kerület polgármesteri azt szeretnék, ha a János területén vagy közelében épülne fel az új fővárosi szuperkórház.
A lokálpatrióták, valamint a XII. és a II. kerület polgármesteri azt szeretnék, ha a János területén vagy közelében épülne fel az új fővárosi szuperkórház.
A Glastonbury fesztivál nézőinek, támogatóinak és rajongóinak egy csoportja nem akarja, hogy a hiphopsztár fellépjen a legendás rendezvényen.
Nem az aláíróknak, hanem az aláírásgyűjtőknek kínálja a tisztességes summát Szepessy Zsolt Összefogás Pártja, amely az interneten toborozza az aktivistákat.
A Jobbik aláírásokat fog gyűjteni azért, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év munkaviszony után.
Aláírást gyűjtenek a Szent Kereszt Kórház gyermekosztályának megmaradásáért Kalocsán, mivel szakmai körökben elterjedt, hogy a kormány nagy kórházátalakítási terveinek a helyi gyermekellátás is áldozatául eshet. Bármennyire is azt hinné az ember, hogy az egészségügyben legalább a gyermekellátásnak kiváltságos a szerepe, évről évre egyre kevesebb pénzt fordítanak rá. Vannak olyan részterületek, ahol a finanszírozás 40 százalékkal csökkent.
Aláírásgyűjtésbe kezdenek a pécsi szocialisták csütörtökön a múltja és viselkedése miatt kritizált Fodor Ibolya helyi önkormányzati képviselő lemondatásáért.
Az ország mind a 106 választókerületében, több száz helyszínen kezdett aláírásgyűjtésbe hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK), miután a párt petíciót indított a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény eltörléséért - jelentette be hétfői budapesti, a Nyugati aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján a DK ügyvezető alelnöke
Hétfőig minden érintett veszprémi választópolgárnak meg kell kapnia a februári 22-i időközi országgyűlési választásról szóló értesítőt. A jelöltek hétfőn kezdhetik gyűjteni a választók ajánlásait.
Az Együtt-PM érpataki polgármesterjelöltje szerint a békés érpatakiaknak elegük van belőle, hogy polgármesterük szélsőséges akciói miatt szemlesütve kell járniuk. Aláírásgyűjtásbe kezd, hogy rávegye Orosz Mihály Zoltánt a távozásra.
Az MSZP ráharapott a kampánytémára: Kunhalmi Ágnes aláírásgyűjtésről tett bejelentést. Horváth Csaba szerint Tarlósék orosz rulettet játszanak a budapestiekkel. A főpolgármester szerint az MSZP-nek hallgatnia kellene a 3-as metróról.
Csütörtökön hozzák nyilvánosságra az Együtt-PM pártszövetség EP-választási listáját, miután összegyűlt az induláshoz szükséges húszezer aláírás.
Egy civil kezdeményezés, a Most Mozgalom aktivistái felkerestek olyan választópolgárokat, akiknek a neveivel feltehetőleg visszaéltek az ajánlóívek gyűjtése során. A legtöbb nyilatkozó azt állítja, eredetileg a Szili Katalin-féle KTI-nek írtak alá, de van, aki szerint akár egy telefonkönyvből is kiírhatták az adatait, mivel egyik pártnak sem adta le az ajánlását. A videós megkereséseknél az aktivistákat a hvg.hu tudósítója is elkísérte.
Összesen harmincöt párt indulhat a május 25-i európai parlamenti választáson. Több jelölő szervezet átvette az ajánlóíveket, így akár már hétfőn is gyűjthetik a támogató aláírásokat. A testület hétfőn egyhangúlag meghozott határozatában 35. jelölő szervezetként nyilvántartásba vette az Új Dimenzió Pártot.
Hétfőtől kaphatják meg a pártok az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az európai parlamenti (EP) képviselők májusi választására az aláírásgyűjtés. A választáson indulni szándékozó pártoknak már nem ajánlószelvényeket kell gyűjteniük, hanem ajánlóíveken kell megszerezniük az induláshoz szükséges 20 ezer érvényes támogató aláírást.
Nem akart részt venni a választási csalásban, inkább feljelentést tett a rendőrségen egy választási ajánlóívekkel aláírásokat gyűjtő aktivista, aki hétfőn tartott sajtótájékoztatót. Azt állítja, hogy öt pártról is tud, amelyek részt vettek az aláírások kopírozásában.
Ennyi jelölt és lista nem indulhatott volna a választópolgárok adataival való visszaélés és az ajánlóívek meghamisítása nélkül. Könnyen lehet, hogy a pártok kicserélték egymás között az ajánlóíveket, és átmásolták az aláírásokat – figyelmeztet a TASZ és más jogvédők. A civilek segítségével ellenőrizhető, hogy kinek az aláírásával melyik párt élt vissza.
Két, a neve miatt sokat emlegetett kis párt megtöbbszörözte jelöltjei számát az aláírásgyűjtés utolsó napján, ami lehetőséget adhat nekik az országos lista állítására. Az igazi Összefogás és a hivatalos Együtt 2014 okozhat némi kavarodást.
Hétfő délután 4 órakor kell leadniuk a jelölteknek az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó ajánlóíveket, és addig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.
Az országgyűlési választásra már nyilvántartásba vett jelöltek ajánlásokat már nem gyűjthetnek, de annak nincs akadálya, hogy szimpatizánsokat toborozzanak és gyűjtsék a választópolgároktól a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat és aláírásokat.
Eddig 1,3 millióan támogatták aláírásukkal az áprilisi parlamenti választáson induló Fidesz-KDNP-s jelölteket.