MTI / hvg.hu Tech

Bemondta az USA a Huawei elleni vádpontokat, de feltűnően hiányzik valami a listáról

Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádat emelt a Huawei kínai telekommunikációs óriáscég és pénzügyi igazgatója, a Washington kérésére Kanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen. Az Egyesült Államok által eredetileg felvetett, hosszú hónapok óta hangoztatott felvetéssel, a felhasználók utáni kémkedéssel kapcsolatban ezúttal sem állt elő semmivel az amerikai kormányzat.

MTI Világ

A vártnál is eredményesebb volt Obama pekingi találkozója

Barack Obama erős és együttműködő amerikai-kínai viszonyt feltételezve képzeli el az Egyesült Államok pozíciójának erősítését az ázsiai és csendes-óceáni térségben – jelentette ki az amerikai elnök a vendéglátójával, Hszi Csin-ping államelnökkel folytatott szerdai pekingi tárgyalásait követő sajtótájékoztatón.

MTI Világ

Kínai lap: meg kell mutatni Amerikának, hol a határ

"Meg kell mutatnunk az Egyesült Államoknak, mi az álláspontunk, hol húzódnak a határok, és mennyire vagyunk eltökéltek, majd nyugodtan kell válaszolnunk az amerikai reakcióra" - áll a nacionalista hangvételű kommentárjairól ismert Global Times írásában, miután az Egyesült Államok tíz európai országgal együtt Japánt is mentesítette az Iránnal kapcsolatos tervezett washingtoni büntetőintézkedés hatálya alól, de Kína, India és Dél-Korea továbbra is a listán van.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Elmérgesedhet a jüanvita az USA és Kína között

A jüan gyengítésével válaszolt szerdán a kínai jegybank arra, hogy az amerikai szenátus Washingtonban 63:35 arányban egy olyan törvénytervezetet fogadott el, amellyel az USA nyomást gyakorolna Pekingre a jüan erősítése érdekében - írta a Wall Street Journal. A heves kínai reakciók szerint az amerikaiak lépése sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait, ráadásul az USA gondjait sem oldja meg.

Szegő Iván Miklós Világ

Szuperguru: Kína még évtizedekre van az USA-tól

Olvadó gleccserek a Himalájában, ritkaföldfémek, illetve a kínai és az amerikai gazdaság növekedése közti különbségek is szóba kerültek azon a hétfő esti előadáson, amelyet a világ egyik legbefolyásosabb diplomáciai és biztonsági szakértője, a Harvard amerikai professzora, Joseph Nye tartott a Közép-európai Egyetemen.

Török Gábor: Matematikai értelemben az ellenzéki összefogás működik

Török Gábor: Matematikai értelemben az ellenzéki összefogás működik

Illegális foglalkoztatáson kapta a NAV Garancsi István biztonsági cégét

Illegális foglalkoztatáson kapta a NAV Garancsi István biztonsági cégét

Szinte vadonatúj 13 éves Bugatti Veyron várja új gazdáját

Szinte vadonatúj 13 éves Bugatti Veyron várja új gazdáját

Liam Neeson akciófilmjét nem túl sokan nézték meg, de így is listavezető lett

Liam Neeson akciófilmjét nem túl sokan nézték meg, de így is listavezető lett

135 millió forinttól indul itthon a legújabb Mercedes-AMG GT

135 millió forinttól indul itthon a legújabb Mercedes-AMG GT

Marabu Féknyúz: A statisztika idomítása jobban megy

Marabu Féknyúz: A statisztika idomítása jobban megy

Beragadt 365-re a forint

Beragadt 365-re a forint

Még az autókban is kötelezővé tette a cseh kormány a maszkviselést

Még az autókban is kötelezővé tette a cseh kormány a maszkviselést

A címlapról ajánljuk