Fotó egy XVI. kerületi autóbaleset helyszínéről
Parkoló autónak csapódott egy személyautó a XVI. kerületi Rózsa utcában, a balesetben senki nem sérült meg, de három jármű megrongálódott.
Parkoló autónak csapódott egy személyautó a XVI. kerületi Rózsa utcában, a balesetben senki nem sérült meg, de három jármű megrongálódott.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az 55-ös utat Baja és Csávoly között - közölte a rendőrség pénteken délelőtt honlapján.
Az Újbuda FC focistája, Huszti Dániel vasárnap a 6-os úton szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében életveszélyes állapotba került. Már túl van az életveszélyen, orvosai pedig bíznak a teljes felépülésében.
Gyömrő közelében, a 4-es úton két autó karambolozott vasárnap éjjel. A balesetben ketten megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.
Két autó ütközött az Andrássy úton, Budapesten, egy kicsi gyereket kórházba kellett szállítani. A baleset miatt pótlóbusz jár a 76-os troli helyett.
Hárman sérültek meg egy balesetben Nyírcsaholy és Fábiánháza között.
Felborult egy autó a XI. kerületben, torlódásra kell számítani.
Vasárnap késő délután összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó a főváros XXII. kerületében, a Háros utca és a Gádor utca kereszteződésében. Az autóban egy ember megsérült, őt a tűzoltók emelték ki a járműből.
Ismét teljes szélességében járható a 11-es főút szentendrei szakasza.
Félpályás útlezárásra számíthatnak a közlekedők Szolnok külterületén egy autóbaleset miatt - közölte a rendőrség.
Két ember meghalt balesetben a Veszprém megyei Noszlop közelében.
Baleset miatt teljes útzár van a 61-es főúton Nagyberki és Mosdós között.
Csütörtökön hajnalban az M0-s autóút maglódi kihajtója közelében egy Ford Focus összeütközött egy mikrobusszal és fejtetőre állva a szalagkorlátnak csúszott. A balesetben hárman sérültek meg.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor autója kisodródott az útról és egy buszmegállóban oldalára borult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Járdánháza és Borsodnádasd között szerdán – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
Baleset történt az M1-es autópályát a magyar-szlovák határral összekötő M15-ös gyorsforgalmin.
Az első információk szerint két ember megsérült, amikor összeütközött két személyautó a Mihályfa és Sümeg közötti úton, ahová mentőhelikoptert is hívtak – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lesodródott az útról hétfőn este egy autó Ercsinél, és egy villanyoszlopnak ütközött, amit ki is döntött. A kocsiban két ember utazott, mindketten megsérültek, egyikük súlyosan, őt a mentők kórházba szállították. A baleset a 6-os úton történt.