Autónak ütközött egy vonat Hatvanban – mindenki megúszta élve
Egy vasúti átjáróban elakadt személygépkocsiba ütközött egy utasokat nem szállító szerelvény csütörtökön este Hatvan belterületén – közölte a rendőrség.
Egy vasúti átjáróban elakadt személygépkocsiba ütközött egy utasokat nem szállító szerelvény csütörtökön este Hatvan belterületén – közölte a rendőrség.
Több ezren gyűltek össze csütörtök este a püspökladányi városháza előtt, hogy megemlékezzenek a szerdán késő este autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármesterről és Zagyva István gépkocsivezetőről.
Egy menetrend szerinti autóbusz ütközött személyautóval csütörtök délután kettő körül Debrecenben, a 4-es számú főút belterületi szakaszán, a Wesselényi úton.
Teljes szélességében lezárták Nagycenknél a 85-ös főutat egy baleset miatt, de este 7 után a forgalom újraindulhatott - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság kedd este.
A HavariaPress értesülései szerint súlyosan megsérült az a gyalogos, akit egy személyautó gázolt el kedden reggel Szegeden. Az elgázolt nő a közlekedési lámpa tilos jelzés ellenére lépett a zebrára.
A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartoztatását annak a férfinak, aki hétfő délután furgonjával egy buszmegállóban hat embert elütött, akik közül hárman meghaltak.
Beteg nélküli betegszállító autó ütközött egy kisbusszal kedden kora hajnalban az M5-ös autópálya 24-es kilométerszelvényénél Budapest felé.
Autóbaleset áldozata lett a 88 éves legendás amerikai bluesgitáros, Eddie Kirkland.
Vasúti átjáróban ütközött össze két személygépkocsi Szombathely határában a 87-es főúton csütörtökön, majd az érkező személyvonat elsodorta az egyik járművet.
A katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese közölte: több, személyi sérüléssel járó baleset történt a havas, csúszós utakon csütörtökön Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A rendőrség tájékoztatása szerint a jármű egy magánbusz volt, nem menetrend szerinti járat.
Három magyar állampolgár vesztette életét egy közúti balesetben csütörtökön délután Dél-Szlovákiában - közölte Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete közölte: összeütközött egy román kisbusz és egy személygépkocsi a 49-es főút Őr és Jármi közötti szakaszán csütörtök délután.
Baleset történt a 31-es úton Jászapáti Jászivány között - közölte a rendőrség.
Éjjel rendőrök helyszíneltek Budapest XXI. kerületében a Weiss Manfréd úton, ahol egy személyautó az útról lesodródva az út menti töltésnek csapódott, majd felborult. A balesetben két személy sérült meg, őket a mentők kórházba szállították.
Négyen megsérültek, amikor összeütközött két autó kedd reggel Cegléd térségében, Tápiószőlősnél - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A karambol a Szabadföldi út és az M0-ás találkozásánál történt.
A hétfői gázolásban hárman meghaltak, egy ember életveszélyes, másik kettő pedig súlyos állapotban van.
A sofőr könnyebben megsérült, az utasok azonban sértetlenek maradtak, amikor csütörtök délután egy menetrend szerinti autóbusz fának ütközött Nagykanizsán - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Meghalt egy 60 éves férfi, amikor autójával az árokba csapódott csütörtökön Nyíregyházán - közölte a rendőrség az MTI-vel.