Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bajnok

MTI Sport

Bridzsben is olimpiai bajnokok vagyunk

Aranyérmes lett a magyar szenior csapat a Lille-ben rendezett XIV. bridzsolimpián, amely része a II. World Mind Sport Gamesnek, a szellemi sportok négyévente sorra kerülő világjátékának.

Sz. J. Gasztro

Így lesz Önből olimpikon - Bajnokok reggelije

Ugye jólesik az olimpikonok testén legeltetni a szemünket hölgyeim (és uraim)? A gyönyörködésből ocsúdva jön a sárga irígység. Gyúrhatnánk valami ilyesmire mi is,de legalább egy pár kilót ledobhatnánk.Holnap reggel akár hozzá is kezdhetnénk.

MTI Sport

Haller Ákos négypárevezős bajnok – ismét

A kétpárban korábban kétszeres világbajnok, már visszavonult Haller Ákos a Budapesti Evezős Egyesület négypárevezős csapatát erősítve ismét aranyérmet szerzett az evezősök 113. országos bajnokságának vasárnapi zárónapján, a Szeged melletti Maty-éri pályán.

MTI Shake

Kisfia született a leszbikus svéd síbajnoknak

Anja Pärson, a márciusban visszavonult többszörös világbajnok svéd síelőnő anya lett, röviddel az után, hogy bejelentette leszbikus kapcsolatát. A harmincegy éves sportoló a kisfiú születésének hírét csütörtökön közölte a Twitteren, ahová egy képet is feltett kettőjükről.

MTI Sport

Férfi kosár: negyedszer bajnok a Szolnok

A címvédő Szolnok történetének negyedik aranyérmét szerezte meg hétfőn a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a döntő negyedik mérkőzésén magabiztosan legyőzte a vendég Szombathelyt, így 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

hvg.hu Sport

Tombolva ünnepelte Madrid a Real bajnokait - videó

Nyitott buszon érkezett a Real Madrid csapata a madridi Cibeles térre, ahol utoljára 2008-ban köszönthettek bajnokcsapatot. Több tízezer szurkoló előtt mindenki elengedte magát a fieszta alatt.

MTI Sport

Vízilabda: a Vasas a bajnok

A TEVA-Vasas-UNIQA nyerte a magyar férfi vízilabda-bajnokságot, mivel a címvédő Eger elleni finálé vasárnapi, harmadik mérkőzésén 11-8-ra győzött, s ezzel 2-1-re diadalmaskodott a párharcban.

MTI Sport

Bajnok lett a Győr női kosárcsapata

A Győr nyerte a női kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő ötödik mérkőzésén 61-55-re verte idegenben a Sopront. A győriek összesítésben 3-2-re hozták a párharcot, s első aranyérmüket ünnepelhették.

MTI Sport

Jégkorong: ismét bajnok lett a Fehérvár

Sorozatban tizedszer, története során tizenharmadszor lett bajnok a férfi jégkorong ob I-ben a Sapa Fehérvár AV 19 csapata. A székesfehérvári gárda a döntő negyedik mérkőzésén is könnyedén nyert a Miskolc ellen.

hvg.hu Napi merítés

Mitől lesz valaki olimpiai bajnok?

Amikor sportteljesítményről van szó, a büszke szülő könnyen dobálózik "a gyerek tehetséges" jellegű dicsekvésekkel, a kudarcok könnyű magyarázata pedig a "nincs ehhez igazán érzékem".

MTI Sport

Bajnok a Manchester United

Egy fordulóval a zárás előtt megnyerte az angol labdarúgó-bajnokságot a Manchester United csapata, amely a 37. kör szombati játéknapján 1-1-es döntetlent játszott a Blackburn Rovers otthonában.

1 2
Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Orbán az iparkamara gyűlésén agitált Ukrajna ellen, és már 2026 utánra is megígért mindent a vállalkozóknak

Orbán az iparkamara gyűlésén agitált Ukrajna ellen, és már 2026 utánra is megígért mindent a vállalkozóknak

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

Elindult a visszaszámláló, Azahriah hétfőn jelentheti be visszatérését

A címlapról ajánljuk