Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#betegszállítás

MTI Plázs

Betegszállítás: az OMSZ szerint sehol sem volt fennakadás

Tényleg túlterheltek voltak átmenetileg a betegszállítás rendeléséhez létrehozott központi hívószám vonalai, de az Országos Mentőszolgálat nem tud arról, hogy emiatt valahol nem lett volna betegszállítás – mondta az OMSZ szóvivője. A Magyar Nemzet arról írt csütörtökön, hogy súlyos gondok voltak a betegszállítással, a 1820-as szám órákig elérhetetlen volt.

MTI Itthon

Bedőlt mentős cég: megoldották a betegszállítást Csongrád megyében

Nincs veszélyben a betegszállítás Csongrád megyében, amiatt hogy március 1-jével az egyik helyi cég befejezte közfinanszírozott betegszállítói tevékenységét; az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) átmenetileg más szolgáltatók tartalék autóit jelölte ki a feladat elvégzésére – tájékoztatott az OTH és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleményében kedden.

MTI Itthon

Tartalék betegszállító autókat kellett bevetni Csongrádban

A Magyar Betegszállítók Országos Egyesülete szerint Csongrád megyében a többi helyi betegszállító cég tartalékautóinak üzembeállításával oldják meg a betegek fuvarozását, miután az egyik szegedi betegszállító cég jelezte, hogy márciustól nem vállal több munkát. Az MBOE szerint a betegszállítás zavartalan fenntartására ez nem jelent tartós megoldást.

MTI Vállalkozás

Bedőlt az egyik szegedi betegszállító cég

Március elsejétől nem szállít több, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által finanszírozott beteget a Maros Sped Kft., az egyik szegedi betegszállító cég – írta keddi számában a Délmagyarország.

Dreissiger Ágnes Itthon

A magas üzemanyagárak kivéreztetik a betegszállítást

Ellehetetlenülhet a betegszállítás, ha a minisztérium nem ad pluszpénzt a dráguló üzemanyag kompenzációjára - állítja több betegszállítással foglalkozó szervezet. Egyikük azt mondja: már egy hónapnyi tartalékuk sincs a rendszerben. Az Országos Mentőszolgálat szerint egyforintnyi gázolajár-emelés évi négymillió forintot dob a költségeiken.

hvg.hu Plázs

Leállhat a betegszállítás a dráguló gázolaj miatt

Az év eleji drasztikus gázolajár-emelkedés miatt végképp ellehetetlenült a betegszállítók működése. A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) a minisztériumokhoz fordult támogatásért.

Dreissiger Ágnes Itthon

A költség negyede a támogatás: csőd szélén a betegszállítás

A megemelkedett benzin- és gázolajárak a betegszállítást is megnehezítik. Amíg a taxisok 240 forintos fix kilométerért tüntettek hétfőn, addig ugyanezért a távolságért a betegszállítók 102 forintot kapnak. Az ágazat veszteséges, van olyan cég, amely szerződést is bontana, ha nem emelik a támogatás mértékét.

MTI Itthon

Júliustól az Országos Mentőszolgálat irányítja a betegszállítást is

Módosult a betegszállítási rendelet, így július elsejétől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötött finanszírozási szerződéssel rendelkező betegszállító szervezetek tevékenységét is - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság.

Kóti Lóránt Vélemény

Mi lesz a betegszállítással? Rejtélyes átszervezés

A betegek érdekeire hivatkozva szervezi át junius 1-től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a betegszállítás irányítását, többszáz millió forintért. Ám ezzel aligha oldják meg az indokul felhozott problémákat, kárvallottjai viszont a betegek és betegszállítók lehetnek. A Magyar Telekom-leány által működtetett TETRA-telefonrendszer kapacitáskihasználtsága viszont alighanem javulhat.

Hírszerző/FH Itthon

Ellehetetlenítik a privát betegszállítást?

A Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) ellenzi a szaktárca tervezett rendeletmódosítását, mert szerintük veszélybe került a betegszállítás ellátó rendszere és egyben felmerült a felelősség kérdése is.

1 2
Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Fenyegetés miatt kiürítették a bécsi főpályaudvart

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

A címlapról ajánljuk