Újabb bárka süllyedt el Leszbosznál, gyerekek is eltűntek
Egy nappal az után, hogy vízbe fulladt egy ötéves szíriai kislány, újabb bárka süllyedt el az Égei-tengeren. 26 ember eltűnt, köztük gyerekek is.
Egy nappal az után, hogy vízbe fulladt egy ötéves szíriai kislány, újabb bárka süllyedt el az Égei-tengeren. 26 ember eltűnt, köztük gyerekek is.
A szíriai férfi néhány hete árulta el egy brandenburgi táborban, hogy az Iszlám Állam oldalán harcolt és embert is ölt. Szír menekültek titokban mobiltelefonnal felvették, amikor erről beszélt. A német hatóságok nyomoznak az ügyben.
A Szerbiával folytatott tárgyalások eredményeképp vasárnap délelőtt Pintér Sándor és szerb kollégája megnyitotta a héten lezárt autópálya-átkelőt. A határt öt napig tartották zárva, bár a rendőrség és a menekültek szerdai összecsapása után Pintér még 30 napos határzárt hirdetett az átkelőre.
Horvátország felől több ezren lépték át a határt az elmúlt órákban. Vasárnap reggel kétezer menekültet hozott a különvonat Hegyeshalomra, ők rendőri felvezetéssel, gyalog keltek át a kishatáron Ausztriába. A román külügyminiszter autistának nevezte a magyar kormány intézkedéseit, Szijjártó hétfőre bekérette a nagykövetet. A magyar és a szerb belügyminiszter délelőtt megnyitotta a Horgos-röszkei nagyhatárt, az osztrákok viszont lezárták Hegyeshalmot, rengetegen várakoznak így is Nickelsdorfban. A horvátok bevethetik a "C-tervet". A migránsválság hírei percről percre.
Hétfőre várják a román diplomatát a KKM-be. Szijjártó Péter ismét kemény szavakkal illette a román miniszterelnököt, amiért külügyminisztere "autistának és elfogadhatatlannak" nevezte a magyar kormány határzárát. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőre már a görög nagykövetet is bekérette. Bukarest inkább nem kommentálná Szijjártó újabb "provokációját".
Az első Letenyére érkező buszon sokan voltak a nők, a gyerekek és a fogyatékkal élők, sokan csak segítséggel tudtak egy buszról a másikra szállni.
A honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását.
Tovarniknál, a szerb-horvát határon 4900 menekült várakozik, napközben a magyar határra szálltják őket. A szerb-horvát határátkelők közül már csak egy működik, de a zöldhatáron is rengetegen érkeznek. Szerda óta 25 ezer menekült lépett be Horvátországba.
Nagy erőkkel készül Magyarország a horvát határ lezárására, a drótkerítés 41 kilométeren már áll, most további határszakaszokra küldenek építőanyagot és katonákat. Bakondi György azt is elmondta, hogy szombaton 4800, ma éjféltől további 3400 menekült érkezett Magyarországra. Kovács Zoltán szerint Horvátországban állami segítséggel folyik az embercsempészet.
Több menekültellenes incidens történt Németországban a napokban. Menekültsegítő civilek autóit is felgyújtották, múlt éjjel egy befogadóállomásnak szánt épületet gyújtottak fel. Már 355 hasonló bűncselekmény történt, ami kétszerese a tavalyi egész éves adatnak.
A soros elnöki tisztséget viselő Luxemburg által benyújtott terv szerint a két ország csatlakozhatna Görögországhoz, Olaszországhoz és Magyarországhoz, mivel Horvátország és Szlovénia is a menekültáradat által leginkább érintett államok közé tartoznak.
Nem rég érkezett különvonat Hegyeshalomba a horvát határ felől. Mintegy kétezer menekült ezekben a percekben sétál át Ausztriába a kishatáron.
Nem lehet bírálni Orbánt a határ ellenőrzése miatt, de az nem elfogadható, ahogyan a magyar kormányfő a menekültekkel bánik - mondta a konzervatív CSU/CDU pártszövetség frakcióvezetője.
Mikor történik meg Bakondi György felelősségre vonása és felmentése? - kérdezik a szocialisták, miután a rendőrség is cáfolta Bakondi "lefegyverzős nyilatkozatát".
Megérkezett Ausztriába a menekültek egy csoportja, akik pénteken Horvátországból Magyarországra jöttek. A szlovén rendőrség könnygázt vetett be a migránsok egy része ellen. Péntek estig több ezer menekült érkezhetett Magyarországra a horvát határon át, napközben buszokkal vitték őket a magyar határhoz, sőt, egy horvát vonat is átlépte a határt bejelentés nélkül több száz menekülttel és 40 horvát rendőrrel - őket a magyar oldalon lefegyverezték, a vonat vezetőjét pedig őrizetbe vették. Kövesse nálunk a történéseket percről percre!
A horvát külügyminiszter szerint a kormányuk felül tud emelkedni a menekültproblémán, és a honvédelmi miniszter szerint is rendszerük működik, legalábbis ha Magyarországra átküldhetik a bevándorlókat.
Péntek estig több ezer menekült érkezhetett Magyarországra a horvát határon át, napközben buszokkal vitték őket a magyar határhoz, sőt, egy horvát vonat is átlépte a határt bejelentés nélkül több száz menekülttel és 40 horvát rendőrrel - őket a magyar oldalon lefegyverezték, a vonat vezetőjét pedig őrizetbe vették. Az érkezőket itthon a szentgotthárdi és vámosszabadi regisztrációs pontokhoz vitték buszokkal, de egy csoport gyalog indult el Nagykanizsára. Fokozódtak a diplomáciai feszültségek, Szijjártó Péter bekérette a svéd és francia követet, a horvát külügynek pedig tiltakozó jegyzéket küldött. Összefoglaló a menekültváság pénteki napjáról.
Jelentősen szigorították a határellenőrzést Barcsnál, ahol a biztonságra már nemcsak a megerősített rendőri szolgálat figyel, hanem a rendőrség bevetési osztálya is - közölte pénteken a sonline.hu Somogy megyei hírportál.
Megszüntette az eljárást a rendőrség azzal a három külföldi újságíróval szemben, akiket a röszkei közúti határátkelőhelyről állítottak elő szerdán - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szlovén rohamrendőrök útját állták péntek este a menekültek egy nagyjából 200 fős csoportjának, amely Horvátországból egy kisebb hídon keresztül akart bejutni az országba.