Egy siroki férfinek nem tetszett, hogy a szomszédja a nevelt lányával beszélget, ezért bozótvágóval esett neki
„Most megdöglesz” – kiáltotta a támadó, majd lecsapott a bozótvágóval.
„Most megdöglesz” – kiáltotta a támadó, majd lecsapott a bozótvágóval.
Az elkövetőt tíz perc alatt kapták el, azóta is letartóztatásban van.
A lap úgy értesült, hogy Sz. Szilárd mindhárom rendőrrel végezni akart.
A tanár az osztályával volt, mikor megtámadták.
A kislányt sérülés nélkül mentették ki a házból.
A férfi januárban bozótvágóval és késsel ölte meg alvó ismerőseit.
A borsodsziráki férfit garázdaság miatt hallgatták ki.
A rendőrök sokkolóval tették ártalmatlanná.
Nem akarta hagyni, hogy elvigyék a gyerekeit.
A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat a kaposvári férfival szemben, aki bozótvágó késsel sebesített meg valakit áprilisban. A gyermeke miatt lett dühös.
Bozotvágó késsel támadott rá két férfi egy fiatalemberre Baktalórántházán. A HavariaPress úgy tudja, az áldozatnak sikerült elmenekülnie, támadóit a rendőrök elfogták.
Bozótvágóval támadt rá egy férfi hétfőn reggel egy ismerősére és annak felségére, egy tiszabői hivatal irodájában. A férfit őrizetbe vette a rendőrség.
Bozótvágóval támadt vitapartnerére egy férfi kedd este Szigetváron. A 44 éves férfi szabadlábon védekezhet.