#Budapest

Jövő héten nyit az Educatio-kiállítás

Az ország valamennyi egyeteme és főiskolája részt vesz a január 20-21-ei Educatio-kiállításon a fővárosban. A felvételizők a rendezvényen első kézből szerezhetnek információkat az őket érdeklő felsőoktatási intézményekről.


Tarlós: nincsenek eldugott források Budapesten

Bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért bízik a BKV-ügy megoldódásában is a főpolgármester, aki erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt. Tarlós István azt mondta: azért tett eleget a fővárosi Fidesz–KDNP-frakció közgyűlés elhalasztására vonatkozó keddi kérésének, mert a teljes vitaanyag olyan tényszerű megállapításokat is tartalmazott, amelyekről korai lett volna még dönteni.


Így néz ki az új budapesti troli – fotó

Egyelőre kérdéses, pontosan mikortól járhatnak az új trolik Budapesten. A használt járműveket a Németországi Eberswaldeból vásárolták nyáron. A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán tavaly év végén még azt írták, hogy 2012 elején állhat forgalomba az első ilyen troli.



Magyar Nemzet: hét körzetre oszthatják Budapestet

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elkészítette a járások kialakításáról, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.


Fidesz: a tarifaemelés nem megoldás a BKV gondjaira

Nem megoldás a budapesti tömegközlekedés pénzügyi gondjaira, és ezért nem is támogatható a budapesti tömegközlekedés járatainak ritkítása vagy a jegy- és bérletárak emelése - jelentette ki Németh Zoltán, a fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője.




Kétszáz éves vendéglőt bontanak le Hűvösvölgyben

Az 1799-ben alapított hűvösvölgyi Balázs Vendéglőt idén érte utol a végső lebontás. Az egyre romló állapotú, műemlék jellegű épület az elmúlt években többször leégett, a romokat hajléktalanok vették birtokukba. Az Urbanista blog utánanézett az egykor szebb napokat látott vendéglő történetének.





BKV-buszok tömeges agóniája: ötödük gajra vágva

Naponta 300-400 busz hibásodik meg a forgalomban, ez az elmúlt 2-3 év adataihoz viszonyítva 40 százalékos emelkedést jelent. A buszok műszaki állapota lassan már az utasok biztonságát veszélyezteti. Az egyik szakszervezet vezetője szerint ugyanis csak a sofőrök rutinjának köszönhető, hogy eddig nem történt nagyobb baj. A főpolgármester a BKV kritikus pénzügyi helyzete miatt jövő szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését.



Leégett egy bútorgyár raktárépülete Budapesten

Teljesen leégett egy bútorgyár 80 négyzetméteres raktárépülete a főváros XXII. kerületében csütörtök hajnalban; a raktárban faanyagot tároltak - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.






35 éves a hármas metró

1976-ban, 35 évvel ezelőtt, 6 évnyi építés után, december 31-én adták át a budapesti 3-as jelű (észak-déli) metróvonal első szakaszát a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között. Az Építős blog összegyűjtötte az átadásról szóló korabeli híreket.