Tíz év után vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki megerőszakolt egy 17 éves budai lányt
Az ügyészség közleményéből nem derül ki, mi tartott eddig.
Az ügyészség közleményéből nem derül ki, mi tartott eddig.
A katonákat a beszámolók szerint hazaküldték, fegyelmi eljárás vár rájuk.
A férfi szervezetében a rendőrök kábítószert találtak.
A 34 éves férfi a rá bízott időseket rendszersen verte is.
Az elítélt az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy senkinek sem akart ártani.
Ezzel a levéllel bizonyítaná a meggyilkolt nő családja, hogy Brian Laundrie szülei tudtak a gyilkosságról.
R. Róbert 18 éve ismeri „Gyurit", viszonyuk közeli, naponta beszéltek – derült ki a Schadl-Völner-per harmadrendű vádlottjának meghallgatásán. R. Róbert bizalmi viszonyba került az ügy tizenharmadrendű vádlottjával is, de elmondása szerint nem verte át, a kamu emberrablás ügye szerinte egészen másképp történt, mint ahogy azt a vád állítja. Völner Pált viszont R. azt mondta, nem ismeri.
A két férfi között régóta feszült volt a viszony, egy közös italozást követően az unoka végezni is próbált vele.
R. Róbert, az ügy harmadrendű vádlottja kerül a fókuszba a Schadl-Völner korrupciós ügy csütörtöki tárgyalásán.
A kamionos a papírjai szerint autóalkatrészeket szállított, a vényköteles gyógyszerek az utasfülkéből kerültek elő.
A nő és a két fiatalkorú fiú egy éjszaka alatt négy embert támadtak meg, az egyik áldozatnak eltört a karja
A 19 éves Sai Varshith Kandulát többek között az elnök és családja, illetve az alelnök és családja testi épségének veszélyeztetésével vádolhatják meg.
Ez az eddigi legsúlyosabb büntetés, amit a Capitolium ostromának ügyében kiszabtak.
A portugál férfi a saját lakása lépcsőházában fojtogatta a nőt, a rendőrség szerint „a személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent”.
A külföldi férfi állítólag azt hitte, hogy a nő lopta el a táskáját. A hatóság szerint nem álltak fenn a személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei.
Ez az az ügy, amelyben egymilliárd forinttal gazdagodott egy nagykőrösi orvos köré szerveződött banda.
Lukács Letíciát és édesanyját április 28-a óta nem látták.
A támadáshoz használt húsdarálótól egy óvoda udvarán igyekeztek megszabadulni.
A férfi többször is bántalmazta áldozatát ivás közben.