#cégtörvény

Vállalkozás

Továbbra is vágtat a cégvilág leépülése

Több, mint két éve, 2010 augusztusa óta nem szűnt meg annyi cég Magyarországon, mint idén októberben. A felszámolások és a végelszámolások száma a cégtörvény márciusban életbe lépett módosításai miatt csökken, de ez nem változtat azon, hogy a cégvilág még mindig a gazdasági pangást nyögi.

hvg.hu Vállalkozás

Mehetnek a cégek, ahová akarnak

Az Európai Unió Bírósága egy mostani ítéletében megerősítette, hogy a cégeknek általános jelleggel lehetőségük van székhelyüknek az EU-n belüli nemzetközi áthelyezésére a jogalanyiságuk megőrzése mellett. Egységes uniós jogi szabályozás hiányában azonban ennek jelenleg még számos tagállamban, így Magyarországon is, nemzeti jogi akadálya van. Ezt támasztja alá a Wolf Theiss Ügyvédi Iroda által lefedett országokban végzett gyors felmérés is.

hvg.hu Gazdaság

Alkotmánybírósághoz fordul a cégtörvény módosítása miatt az LMP

Alkotmánybíróság előtt támadja meg a Lehet Más a Politika (LMP) a cégtörvénynek azt a novemberben elfogadott módosítását, amely szerint a jövőben csak kivételes esetekben lehet megismerni a cégek tulajdonosainak, képviselőinek, illetve felügyelő bizottsági tagjainak lakcímét - közölte a párt.

Iskola előtti zebrán sodort el egy teherautó egy anyát és gyermekeit

Iskola előtti zebrán sodort el egy teherautó egy anyát és gyermekeit

„Azért jönnek ide, hogy kapjanak egy kis szabadságot”

„Azért jönnek ide, hogy kapjanak egy kis szabadságot”

Tűzfalhiba miatt volt gond az EESZT-vel, nem tudtak receptre felírt gyógyszereket kiadni a patikák

Tűzfalhiba miatt volt gond az EESZT-vel, nem tudtak receptre felírt gyógyszereket kiadni a patikák

Ferenc pápa a Hősök terén fog misézni

Ferenc pápa a Hősök terén fog misézni

Budapest izraeli nagykövete követendő példának állította Szijjártó Péter kiállását

Budapest izraeli nagykövete követendő példának állította Szijjártó Péter kiállását

Oltásra buzdít ByeAlex, Majka, Fluor, Marsalkó Dávid és a Tankcsapda is

Oltásra buzdít ByeAlex, Majka, Fluor, Marsalkó Dávid és a Tankcsapda is

Újabb, rekordszinten veszteséges évet zárt a Nissan

Újabb, rekordszinten veszteséges évet zárt a Nissan

Feleannyi műtéttel lehet helyrehozni a gyerekek törött csontjait egy új technológiával

Feleannyi műtéttel lehet helyrehozni a gyerekek törött csontjait egy új technológiával

A címlapról ajánljuk