Ceglédi Zoltán valóban feladta?
A politikai elemző kiszállt a Hont Andrással közösen működtetett Ötmédia Kommunikációs Kft.-ből, ugyanakkor nem biztos, hogy az önként vállalt közéleti száműzetése tartós lesz.
A politikai elemző kiszállt a Hont Andrással közösen működtetett Ötmédia Kommunikációs Kft.-ből, ugyanakkor nem biztos, hogy az önként vállalt közéleti száműzetése tartós lesz.
HVG
Három humorista, egy politikai elemző, egy műsorvezető, egy kisbusz és sok száz kilométer. Nyugodtan nevezhetjük hiánypótlónak a Duma Aktuál tavaszi országos turnéján készült road movie-t. Teljes őrület Ferihegy 3-ról indulva egy bugaci szamárversenyen és a Budapest-Belgrád vasútvonal menti kortárs baletten át a mosógépcsapágyon forgó csillagvizsgáló kupoláig. Íme, a hamarosan a hvg360-on debütáló 10 részes sorozat előzetese.
hvg.hu
Mi a pillangóhatás és a dominóhatás – erre keresik a választ a Duma Aktuál humoristái KAP vezetésével. Lesznek-e apró dolgokból mindent megváltoztató események? A négyes matekdolgozatból következik-e élethosszig tartó kudarc és egy szoknyából a nemzethalál? De miért csak Mészáros Lőrinc lett milliárdos Orbán Viktor osztályából? Tudomány és humor tíz percben.
hvg360
"A gömbplazma sokkal jobb, csak azt nem szabad hegyre vinni, mert kiesik és legurul az Alföldre" - igazít el Hadházi László a legfrissebb tudományos fejleményekkel kapcsolatban. Szóba kerül a hódmezővásárhelyi plazmavillamostól kezdve a házi atomreaktoron át a megvásárolható fekete lyukig szinte minden. De hogy keverednek ebbe bele a szürkemarhák és a szolárium?
hvg360
"Tavaszi szél vizet áraszt, magyar ember Fideszt választ". Kinek felhőtlen öröm, kinek sorscsapás volt az április 3-i parlamenti választás. De mi történt aznap este a színfalak mögött és másnap milyen reakciók érkeztek? A gyűjtésben szerephez jutnak celebek, popzenészek, Putyin és maguk az érintettek is. Újra kamatozik Litkai Gergely orosztudása, egyúttal bizonyítást nyer, hogy a közmédia tök független, és váratlanul kiderül, mi köze a taxizáshoz KAP latin középfokújának.
hvg360
Miként végezheti a napot egy pap hálószobájában a férfi, aki reggel még nejlonzacskóval a fején tört be egy kocsmába? Az év "mesterbűnözőit" elemezve kiderül, érdemes-e hitelt felvenni bankrablás közben, és az is, hogy fejezi be a zöldségesnél maszturbáló férfi a Piros volt a paradicsom című kampánydalt. Bizarr bűnesetek futószalagon.
hvg360
Vessünk véget a kettős mércének: magánjachtot és elérhető drogokat az átlagembereknek is! Ezt javasolja Litkai Gergely a politikusok képmutató vagyonnyilatkozatainak böngészése után. Megfogalmazódik még tucatnyi szokatlan ötlet: nyolctalálatos ötöslottó, visszaosztás minden kártyás fizetésből, kuponos Magyar Közlöny. De kik azok a KATA-manók és mit jelent az optimál szexualitás?
hvg360
Kásler Miklós miniszter visszavonta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített kiállítás kurátorainak megbízását, és a szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézetnek adta. Ennek nyomán Litkai Gergely megismertet bennünket az Új Magyar Történelemmel, amelyben fontos a lájk, egyszerűbbek az évszámok, mindenki a rokonunk (főleg, ha földgáza van), és amelyben nincsenek melegek, de van történelmi konzultáció.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje számos félreérthető kijelentéssel borzolta az idegeket. Litkai Gergely tesztjének megfejtésével közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is volt pontosan a közlő eredeti szándéka. Eldől, hogy mennyire meleg a kormány és a Fideszbe kell-e több zsidó, vagy a zsidók közé több fideszes. De mi köze az egészhez a denevérhiánynak?
A Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György számos vizsgakönnyítésért járt közben. De még a csókosoknak sem fenékig tejföl az egyetemi vizsga, ahogy az a Duma Aktuál által megszerzett, ilyen helyzetekben eligazító útmutatóból kiderül. Lehet-e pislogni római jogból, és miért fontos, hogy létező szakot válasszunk?
hvg360
Kovács András Péter próbálta elképzelni, milyen lenne, ha központilag kutatnák a tehetségeket Magyarországon. Természetesen családbarát módon.
hvg360
Traim-train-pótló villamos, Budapest-Belgrád vasút a Honfoglalás perspektívájából és az alagútba visszahúzódó M6-os. A Duma Aktuál ránézett a közlekedés legújabb híreire.
hvg360
Litkai Gergely a fizikát és a geológiát hívta segítségül, hogy kiderüljön, igaz-e a szlogen, amely a kormány óriásplakátjain olvasható. De mi köze az egészhez a Micimackónak és a brit Munkáspártnak?
hvg360
Olbán Viktolt és Mészálos Lőlincet? Annál sokkal többet! Egyetlen falusi iskola kitermelte a magyar politikai és gazdasági elitet. Úgy rendeztünk olimpiát, hogy nem vettük észre. Völnerpálfordulást. Évösszegző Duma Aktuál, ókori áthallásokkal.
hvg360
Made in Hungary: Rákay Philip betelefonál a rádióba, amit megszüntettek. Az is kiderül, hogyan találkozott Kovács András Péter a kormánypárti megmondóemberrel, és mit értett félre vele kapcsolatban.
hvg360
Mikor teszünk gyertyát a csomagkiadó automatára, és miért nem mutatja meg senki a férfi mosdót a Mikulásnak? Kovács András Péter a karácsony igazi lényegét keresi, de nem ott találja, ahol azt az Európai Bizottságnál vagy az Origónál gondolják.
hvg360
A gyanú szerint 83 millió forint kenőpénzt kapott Völner Pál, de a Duma Aktuálnál ezzel még kispályás. Ceglédi Zoltán kiszámolta, mire elég ez az összeg, de arra is van elmélete, hogyan bukhatott meg az egykori államtitkár.
hvg360
A Duma Aktuál éberen figyeli a magyar kultúra minden rezdülését, így rögtön lecsapott a lehetőségre, hogy Kelemen Beatrix, Mészáros Lőrinc egykori feleségének verseit is megossza a nyilvánossággal. Litkai Gergely műelemzése annyire megihlette Hadházi Lászlót, hogy még dalra is fakadt.
hvg360
A koronavírus-járvány alatt sokan hívták a háziorvost a tüneteik miatt, de nem mindig a megfelelő információkat adták át a telefonon keresztül. A Duma Aktuál most segít, hogyan tudunk egyértelműbben fogalmazni.
hvg360
Kovács Péter a Fidesz kongresszusán arról beszélt, még várnak a pártközpontra, hogy megtalálja a válaszokat a számukra kellemetlen kérdésekre, de ha ezek meglesznek, megnyerik a választást. Ceglédi Zoltán besegített, milyen témák merülhetnek fel kellemetlenként, és mik lehetnek a frappáns válaszok.
hvg360