Andy Vajna halálát követően önállósodott a rádiós exmenedzser
Hauk Zoltán saját lábára kénytelen állni.
Hauk Zoltán saját lábára kénytelen állni.
A hét évvel ezelőtti egymásra találásnál Gerendai Károly és üzlettársai megjelenése szenzációnak számított, az azóta Tiborcz István és Orbán Ráhel környékén intézősködő Száraz István a fesztiválpiac nagyágyúi nélkül is biztos lehet szolgáltatásai piacában, legalábbis amíg Orbán Viktor a kormányfő.
Új, magyar, de nemzetközi színtérre is szánt musical létrehozására szövetkeztek egy projektcég létrehozói.
Új cégét is budai villájába jelentette be, ahol milliárdokat fialó vállalatai működnek.
Nagy körvonalakban már tudni is lehet, mire kell neki ennyi pénz.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részvénytársaságának neve sejteti, milyen üzletágban működik majd.
A Takarékbank elnöke, akihez Mészáros kötötte be a gázt, és a milliárdos tőzsdei cégének első embere magánvagyonukat mozgatják.
A parkot és a hozzá tartozó mélygarázst ősszel adhatják át.
Egyelőre üzemeltetésről van szó, de a bukott brókercég értékes győri vagyonelemei eladók, és azokra várhatóan mások is pályáznak.
Bátorfi Béla érdekeltsége alvó cég volt, most a jelek szerint felébred, de totálisan más szerepben.
Fellegi Tamás ismert vállalkozókkal társult.
Nagy György befektetési cége, a Westbay Kft. önálló alapkezelőt hozott létre. Ilyenje még nem volt.