MTI Világ

Újra hivatkoznak Istenre az amerikai demokraták

Választási platformjukat megváltoztatva az amerikai demokraták szerdán visszavették a pártdokumentumba az Istenre való hivatkozást, valamint annak kinyilatkoztatását, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa.

hvg.hu Világ

Bin Ladennel és született feleséggel kampányol Obama

A republikánusok lerombolják a jóléti intézményeket és a gazdagoknak fognak kedvezni, Obama viszont megvédi az eddigi reformokat, és viszi tovább előre Amerikát – ilyesmi szlogenek várhatóak a ma kezdődő demokrata konvención, ahol a hivatalban lévő elnök a Született feleségek sztárjával fog kampányolni újraválasztásáért.

MTI Világ

Mesterházy is ott lesz Obama jelölésén

Az amerikai Demokrata Párt meghívásának eleget téve Mesterházy Attila részt vesz a Charlotte-ban rendezendő Demokrata Konvención, ahol Barack Obama elnököt hivatalosan is újrajelölik, mint az Egyesült Államok demokratapárti elnökjelöltjét.

Rítusokkal búcsúzik a japán császári pár a tróntól

Rítusokkal búcsúzik a japán császári pár a tróntól

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

A köztársasági elnök kinevezte Patai Mihályt a jegybank alelnökévé

Igazi GTI-gyilkos: 400 lóerős lett a Michelisz Norbi-féle utcai Hyundai i30 N

Igazi GTI-gyilkos: 400 lóerős lett a Michelisz Norbi-féle utcai Hyundai i30 N

Kormányhivatalok: van, ahol már mindenki felmondott

Kormányhivatalok: van, ahol már mindenki felmondott

Akár 70 métert vakon autózik, aki a mobilját babrálja vezetés közben

Akár 70 métert vakon autózik, aki a mobilját babrálja vezetés közben

Bödőcs Tibor: Mészáros Lőrincen röhögnek a kormánytisztviselők is, amikor be vannak rúgva

Bödőcs Tibor: Mészáros Lőrincen röhögnek a kormánytisztviselők is, amikor be vannak rúgva

Le Parisien: Nem volt biztosítva a Notre-Dame

Le Parisien: Nem volt biztosítva a Notre-Dame

Mi az a JTM? Ami miatt júliustól kisebb hitelt vehet fel a mostani fizetésével

Mi az a JTM? Ami miatt júliustól kisebb hitelt vehet fel a mostani fizetésével

Ezen a drónvideón tisztán látszik, mi maradt a Notre-Dame-ból a tűz után

Ezen a drónvideón tisztán látszik, mi maradt a Notre-Dame-ból a tűz után

Kopogtat a kanyaró, és ez a nagyobb járványok előhírnöke lehet

Kopogtat a kanyaró, és ez a nagyobb járványok előhírnöke lehet

Húszmilliárd dollárnyi amerikai terméket fenyeget büntetővámmal az EU

Húszmilliárd dollárnyi amerikai terméket fenyeget büntetővámmal az EU

A címlapról ajánljuk