hvg.hu Gazdaság

Surányi: Matolcsyék kifosztották a devizahiteleseket

A volt jegybankelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy a kormányzatnak erkölcsi kötelessége lett volna saját árfolyamgyengítő politikája hatását nem a devizaadósokra hárítani. Ehhez képest tavaly majdnem 100 milliárd forintot keresett az MNB a devizahitelek forintra váltásán.

hvg.hu Gazdaság

Csak kis boldogság a devizahiteles cécó végén

Zsebben a talált pénz, beérett tehát a hosszú és kitartó várakozás gyümölcse, igaz, kisebb és savanyúbb lett, mint arra jó ideig számított a devizahiteles kolléga. A majd' féléves várakozás, hírolvasás, bankba járás, érdeklődés után szűk negyedóra alatt hozzá is jutott az alig 1 centi vastag bankóköteghez, és még azt is megtudta, hogy ha nem elégedett az összeggel, úgy egy kb. 300 négyzetméteres Excel-táblával kell celláról cellára megküzdenie és mutatnia, hogy hol a hiba – szerinte. A kapreál saga végjátéka.

Molnár Csaba Gazdaság

“Nem lesz túl sok, csak pár havi törlesztőrészlet”

Vaskos sallernak néz elébe a jó ideig a más autójával – a finanszírozó bankéval – közlekedő devizahiteles kolléga, egy egyszerű adategyeztetés során kiderült ugyanis, hogy mégsem milliókkal palizta be a bankja, amikor hitelt adott neki, hogy vehessen új autót. Most tehát nem milliók, hanem csak tízezrek, esetleg pár százezer forint üti a markát. Kemény lesz a kijózanodás, annyi szent.

hvg.hu Gazdaság

Mennyit és mikor? – Nyomozás a hitelpénz után a bankvilágban

Úgy fest, kollégánk egy nagyobb talált összegbe szalad bele a devizahitelesek kimentésével, lévén maga is huncutul "bepalizott" (volt) devizahiteles. Csak a legfontosabb kérdésekre, azaz: mennyit és mikor kap vissza, nem tud egyértelmű választ kapni. Úgy döntött: utánajár. Kapitalista realizmus - folytatásokban - a hvg.hu gazdasági rovatából. Az már most kiderült, hogy a bankban nincs olyan gomb az ügyfélelosztó gépnél, hogy devizahitelesek pénzének visszaadása.

hvg.hu Gazdaság

És akkor ömlik az égi manna a magyarokra

Közeleg a devizahitelek elszámolásának nevezett pénzszórás. Közben egy Bokros-csomag méretű megszorítástól pánikol az ország, pedig még csak ezután jön a nagy hűtőosztás. Már ez is bőven elég lenne egy hétre, de tovább is van: elzártuk az ukránok felé a gázcsapot, Matolcsy György pedig tankönyvet ír. A hvg.hu gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Végső csapás a bankokra, itt a kormány csomagja

Visszafizetteti a bankokkal az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások miatti túlfizetést a devizahitelek elszámolásáról szóló törvényjavaslat, amelyben vannak meghökkentő részek is. Az elszámolással az adósok tőketartozása fog csökkenni, és a végtörlesztők is kérhetik az elszámolást, de utóbbiaknak ezért 10 ezer forintot fizetniük kell. Megsegítik az árfolyamgátasokat és még azok a hitelszerződések is bekerülnek a körbe, amelyek után a lakásokat átvette a Nemzeti Eszközkezelő. Ha a szerződés már lezárult, a bank pénzt fizethet volt ügyfelének, késedelmi kamattal növelten, de bíróságra kell menni. A visszatérített összeg után egyik adósnak sem kell adót fizetnie. A számolgatás szabályait Matolcsyékra bízza a kormány.

hvg.hu Gazdaság

Rogán: nem kapnak készpénzt az emberek

Legkésőbb februárig elszámoltatja a kormány a bankokat Rogán Antal szerint. A Fidesz frakcióvezetője az Echo TV-nek azt mondta, minden egyes forinttal el kell számolniuk a pénzintézeteknek, de az elszámolással az ügyfelek nem készpénzt kapnak majd, hanem az adósságuk csökkenhet.

hvg.hu Gazdaság

Őszig nem mentik a devizahiteleseket?

Engedhet a bankadóból a kormány azoknál a pénzintézeteknél, amelyek kedvezményeket nyújtanak a devizában eladósodott ügyfeleknek – írja Rogán Antal nyilatkozatára hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap azt írja, hogy a Kúria ősszel dönthet a devizahitelekről.

hvg.hu Gazdaság

Bajnaiék szerint "meglepően őszinte" közleményt adott ki az MNB

A jegybank honlapján olvasható elemzés szerint a válságkezelő Bajnai-kormány alatt a devizahitelesek jobb helyzetben voltak: az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikai intézkedései hatására elszabadult forintárfolyam miatt kerültek hátrányba a forinthitelesekkel szemben. Ma a forint több mint 10 százalékkal ér kevesebbet az euróval és 30 százalékkal a svájci frankkal szemben, mint 2010-ben – írta az Együtt-PM közleményben.

MTI Gazdaság

A devizahitelesek rezsigondjain is segítene az NFM

Alternatív lehetőségeket kínálnának azoknak a nehéz helyzetbe került devizahiteleseknek, akik már bérlőként laknak korábbi ingatlanukban, de a rezsit így sem tudják fizetni - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában, kedden.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Nem Matolcsy, hanem Orbán küldte padlóra a forintot

Orbán Viktor hétfőn a parlamentben a jelzáloghitelesek újabb kisegítésének lehetőségéről beszélt, ez ejtette kétségbe a piacokat a Nol szerint. Kedd reggelre kissé korrigált a forint, de még így is 297,52 forint egy euró a tegnap reggeli 294,82 után.

hvg.hu Gazdaság

Árfolyamgát: sok devizahiteles nem tudja, mi vár rá

A devizahitelesek közel fele félreteszi az árfolyamgát időszaka alatt a törlesztőrészlet csökkenéséből adódó különbözetet. Azzal viszont, hogy a védelem után emelkedni fognak a terhek, alig kétharmaduk van tisztában.

hvg.hu Napi merítés

Külön devizahitel-mentőcsomag a közszférában dolgozóknak?

Az átlátszó.hu oldal birtokába jutott dokumentum szerint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) lakásonként legfeljebb négymillió forintos, kamatmentes munkáltatói kölcsönt kínál dolgozóinak a devizaalapú kölcsönök rögzített árfolyamon történő végtörlesztése céljából.

Szegő Iván Miklós Itthon

Devizahitelesek: albérlet-támogatás a református egyháztól

Mentőöv programot indít a lakásukat elveszítő családok megsegítésére a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) december hatodikán. A kedden bejelentett program első ütemében mintegy ötmillió forintból gazdálkodik az alap, amelyből tíz család juthat átmenetileg albérlethez. Tíz olyan gyermekes családról van szó, akik nem tudták törleszteni devizahitelüket, és ezért kilakoltatták őket.

hvg.hu Gazdaság

Devizahitelesek: kész a bankszövetség terve, de titkos

Kidolgozta és elküldte a devizahitelesek helyzetének javítására vonatkozó javaslatait a Magyar Bankszövetség, az ajánlások ellenben titkosak, és csak akkor hozzák őket nyilvánosságra, ha a kormány el is fogadja őket.

1 2 3 4 5
A balkáni magyar befolyásszerzésről érdeklődik az EP

A balkáni magyar befolyásszerzésről érdeklődik az EP

Sokkal kevesebben hozzák a pénzüket Magyarországra, mint tavasszal

Sokkal kevesebben hozzák a pénzüket Magyarországra, mint tavasszal

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

Átadták a megújul P+R parkolót a II. kerületben

„Ezt nagyon meredeken intézte az élet” – Testamentum címmel jelent meg az új Omega-album

„Ezt nagyon meredeken intézte az élet” – Testamentum címmel jelent meg az új Omega-album

Megérkezett az Audi TTS erősebb új változata

Megérkezett az Audi TTS erősebb új változata

BKK: Forgalomba állítottunk minden létező buszt, villamost, trolit és metrószerelvényt

BKK: Forgalomba állítottunk minden létező buszt, villamost, trolit és metrószerelvényt

Választási törvény: gereblyére lép a Fidesz, vagy szétzúzza az ellenzéket?

Választási törvény: gereblyére lép a Fidesz, vagy szétzúzza az ellenzéket?

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával