MTI Világ

Gyanús lett a norvég hatóságoknak egy Szíriából hazatért fiatal férfi

Elfogtak Norvégiában egy norvég állampolgárságú pakisztáni férfit, akit februárban lőfegyver sebesített meg a szíriai polgárháborúban – jelentette be pénteken a norvég titkosszolgálat. A hírszerző szolgálat szóvivője szerint házkutatást tartottak a gyanúsítottnál, akit őrizetbe vettek, és terrorszervezet támogatásával vádolják.

MTI Világ

Szíria második legnagyobb városa felé menetel az Iszlám Állam

Újabb harci sikerekről számoltak be az Iszlám Állam (IÁ) ellen küzdő kurd önvédelmi egységek szerdán. Az ENSZ különmegbízottja és a török kormányfő ugyanakkor attól tart, hogy a dzsihadista szervezet Szíria második legnagyobb városa, Aleppó ostromára készül.

MTI Világ

Két britet is visszaadtak az Iszlám Államnak a török foglyokért

A brit kormány szerint hiteles az a hétfői sajtóértesülés, hogy Törökország számos dzsihadista foglyot - köztük két brit állampolgárt - adott vissza az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlám milíciának, Irakban foglyul ejtett törökök elengedése fejében.

MTI Világ

Spanyol férfi vezetett egy dzsihadista csoportot

Egy volt spanyol katona testvére vezette azt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel kapcsolatban álló dzsihadista csoportot, amelynek tagjaira a marokkói Nadorban és a szomszédos Melilla spanyol enklávéban egyszerre csaptak le a hatóságok pénteken.

MTI Világ

Meghalt egy Iszlám Állam oldalán harcoló amerikai

Barack Obama amerikai elnök kedden kijelentette, hogy üldöztetni fogja a lefejezett újságíró, James Foley gyilkosait, de rámutatott, hogy nem lesz könnyű a haláláért felelős, Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihadista erőt "gyökerestől kiirtani". Közben kiderült, hogy meghalt Szíriában egy 33 éves amerikai, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt.

MTI Világ

Dzsihadistákat toborzó imámot vettek őrizetbe Koszovóban

A hatóságok tárgyi bizonyítékokat is lefoglaltak a gnjilani imám elfogásakor, a koszovói rendőrség 40 feltételezett iszlamista szélsőségest vett őrizetbe hétfőn, egyikük állítólag terrortámadást tervezett végrehajtani az egyik legnagyobb koszovói kulturális eseményen, a prizreni filmfesztiválon.

hvg.hu Plázs

Fotó: Hello Kitty nagyon rossz helyre tévedt

Teljesen abszurd fotó került elő Zahran Allouch szír dzsihadista egyik toborzóelőadásáról, ahol a szent háborús propagandában még egy Hello Kitty laptop is szerepet kapott.

MTI Világ

Pénzt kap, aki feldob egy külföldi dzsihadistát Irakban

A bagdadi kormány bejelentette, hogy mostantól jutalmat fizet azoknak, akik megölnek vagy elfognak egy Irakban harcoló külföldi dzsihadistát - közölte csütörtökön a közszolgálati televízió. Az akció újabb kísérlet arra, hogy véget vessenek az országban tomboló erőszakhullámnak.

1 2
Visszaszóltak a taxisok Niedermüller Péternek, aki kiszorítaná őket a kerületéből

Visszaszóltak a taxisok Niedermüller Péternek, aki kiszorítaná őket a kerületéből

Giorgio Armani: Sokféleképpen meg lehet erőszakolni egy nőt

Giorgio Armani: Sokféleképpen meg lehet erőszakolni egy nőt

Tovább közlekednek a metrók hétvégenként

Tovább közlekednek a metrók hétvégenként

Több tízezren búcsúztak Kobe Bryanttől

Több tízezren búcsúztak Kobe Bryanttől

Bevásárolná magát a magyar állam a Rail Cargo Hungariába

Bevásárolná magát a magyar állam a Rail Cargo Hungariába

Volt szerelmeit is képes megpumpolni a humoros demokrata elnökjelölt

Volt szerelmeit is képes megpumpolni a humoros demokrata elnökjelölt

A Google üzeni a Huawei telefont vásárlóknak: kétszer is gondolja meg, mit telepít

A Google üzeni a Huawei telefont vásárlóknak: kétszer is gondolja meg, mit telepít

Elmaradhat a brazil Trump magyarországi útja a koronavírus miatt

Elmaradhat a brazil Trump magyarországi útja a koronavírus miatt

A címlapról ajánljuk