Mindenhol más összeg lehet a visszaváltható üvegek díja
A gyártók határozzák meg, mennyit adnak a visszaváltható üvegeikért, miután ők döntenek arról, hogy termékeik betétdíjasak-e, de ettől az ártól eltérhetnek az üzletek - írta a Népszava.
A gyártók határozzák meg, mennyit adnak a visszaváltható üvegeikért, miután ők döntenek arról, hogy termékeik betétdíjasak-e, de ettől az ártól eltérhetnek az üzletek - írta a Népszava.
Keresik az ország legjobb matematika- és fizikatanárait: a tárgyak általános- és középiskolai oktatói a matematika és fizika népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásában való részvételéért kaphatják meg a legjobbaknak járó kitüntetést, az Ericsson-díjat.
Kamera-díjjal tüntetik ki Isabella Rossellini színész-rendezőt, valamint Rosa von Praunheimet, a német filmművészet jeles személyiségét az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.
Nyílt levélben tiltakozik L. Simon László államtitkárnál a József Attila Kör (JAK) és Magyar Műfordítők Egyesülete (MEGY), mert szerintük a művészeti középdíjak odaítélésének új szabályaival komoly problémák vannak. A miniszter által felállítandó kuratórium mandátuma öt évre szólna, a szervezetek pedig alig néhány napot kaptak arra, hogy küldötteket delegáljanak.
Rangos díjat kapott a Lengyelországban előszeretettel befektető Demján Sándor. A Babér-díj platina fokozatával jutalmazták a lengyel gazdaság fejlesztésében, a magyar-lengyel kapcsolatok előmozdításában, valamint a külföldi tőke beáramlásának előmozdításában játszott meghatározó szerepéért. Demján Sándor előtt a díjat olyan történelmi személyiségek kapták meg, mint II. János Pál pála és Václav Havel.
Szaporodó perekre számíthatnak a bankok, ha az adósok és ügyvédeik komolyan veszik a Kúria tisztességtelen egyoldalú szerződésmódosításokról szóló iránymutatását. A legfelsőbb szintű bírói szerv ugyanis terjedelmes szempontrendszert állított össze, amely alapján nagyon sok hitelszerződés támadhatóvá válik.
A Nemzetközi Coach Szövetség 2012-ben kiosztott díjaiból kettőt is Magyarország érdemelt ki. A volt Malév dolgozók számára szervezett nagyszabású karrier-coaching projektért a szervezet „Törődöm” (I Care For) díját kapta. Vezetői és személyes elismerésként pedig Hegedűs Dóra elnökségi tag kapta a nemzetközi Elnök Díját (President’s Award).
Robert De Niro, Richard Gere és Quentin Tarantino is a győztesek között volt a helyi idő szerint hétfő este megrendezett 16. Hollywoodi Filmdíjak gálán, amelyet a filmszakma "díjátadó szezonja hivatalos megnyitójaként" tartanak számon.
A magyarországi szólásszabadság mellett kiállók írókat támogató alap létrehozását javasolta Szőcs Gézának Lawrence Ferlinghetti, a Magyar PEN Club Janus Pannonius díjának kiszemelt nyertese. Azt ugyanis az amerikai író a magyar kormány szabadságjogokat korlátozó lépései miatt visszautasította, hogy ő maga fogadja el a jutalmat. Végül nem sikerült megegyezni, így az első ízben odaítélt díjat nem sikerült átadni.
Idén 18. alkalommal hirdette meg a Menedzserek Országos Szövetsége az Év Menedzsere pályázatot, és 13. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere pályázatot.
Az Argo-akció és A bin Laden-hajsza nyerte vasárnap az amerikai televíziós és filmes forgatókönyvírók díját.
Ügyvédje szerint Lance Armstrong nem akarja visszafizetni azt a pénzdíjat, amelyet dopping segítségével gyűjtött évek alatt a világ legrangosabb országúti kerékpáros körversenyén, a Tour de France-on.
Viktória svéd hercegnő adta át "Az év homoszexuálisa" díjat egy hétfő esti gálán Stockholmban. A trónörökös röviddel éjfél előtt, előzetes bejelentés nélkül jelent meg a hétfői ünnepségen. Az elismerést Jonas Gardell író vehette át.
Császár Gábor és Görbicz Anita lettek az Év Sportemberei a SportKlub TV internetes szavazásán. A legnépszerűbb magyar sportoló díját Jakabos Zsuzsanna úszónő kapta.
A Szeretik a banánt, elvtársak? című dráma egy korábbi nemzetközi pályázaton a legjobb európai dráma díját is megkapta, most pedig az Imison-díjat vitte el. Székely Csaba művét 180 brit és nemzetközi pályázat közül választották ki.
Sharon Olds amerikai költő 1942-ben született San Franciscóban, első verseskötete 1980-ban jelent meg Satan Says címmel. A T.S.Eliot költészeti díjat válását feldolgozó verseiért kapta.
Az Argo-akció című filmnek, Daniel Day-Lewisnak és Jessica Chastainnek ítélték oda a legfontosabb kategóriában a Golden Globe-díjat Los Angelesben, helyi idő szerint vasárnap éjjel.
A közösségszervező munka elismerésére Lukács Móricról elnevezett díjat alapított Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A civil szféra szakértőinek, szervezeteinek szánt kitüntetést minden évben szeptember 15-én, az író születésnapján adják át - tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.
Szabó Balázs zenészt választotta az idei AEGON Művészeti Társdíj 2012-es kitüntetettjének az idei AEGON Művészeti Díjas Grecsó Krisztián író.
A közmédia Londoni színek című sorozatának az M1-en és az M2-n bemutatott, Berki Krisztián tornászról szóló portréfilmje nyerte a Los Angeles-i All Sports Filmfesztivál Super Short Documentary kategóriadíját. Az elismerést Zentai Nóra, az MTV Zrt. munkatársa vette át november 11-én - tájékoztatta az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.