#ebolajárvány

Ebola: Átvizsgálják a nyugat-afrikai utasokat a párizsi reptéren

Megkezdődött szombat kora reggel a nyugat-afrikai országokból érkező utasok ellenőrzése a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren. Azt vizsgálják, lehetnek-e köztük esetleg ebolás fertőzöttek. Először egy Guineából érkező gép utasait ellenőrizték – jelentette az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről.

MTI

Ebola: több ezer gyermek maradt árván

Az ebolajárvánnyal leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban, azaz Sierra Leonéban, Libériában és Guineában már több mint háromezer gyermek lett árva a fertőzés miatt – ezt az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egyik magas rangú illetékese mondta a Hszinhua kínai hírügynökségnek New Yorkban pénteken. Mickey Chopra szerint a mindkét szülőjüket elvesztők valós száma akár a négyezret is elérheti, mert az elmúlt hetekben rosszabbodott a helyzet a térségben.

MTI

Vesztésre állunk az ebola ellen a Világbank-elnök szerint

Kellő nemzetközi szolidaritás híján "vesztésre állunk az ebolavírus elleni csatában" – vélte Jim Yong Kim, a Világbank elnöke az Gazdasági és Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi székhelyén tartott pénteki sajtótájékoztatóján.

MTI



Mégsem ebolás a madridi gépen utazó férfi

Negatív a lelete annak az ebola gyanújával kórházba szállított nigériai férfinak, aki az Air France Párizsból induló járatán csütörtökön érkezett Madridba és még a fedélzeten lázra és hidegrázásra panaszkodott - közölték pénteken spanyol kormányzati források.

MTI

Tel-Avivban is készülnek már az ebolára

Ebolával fertőzöttek felismerését, elkülönítését és kórházba szállítását gyakorolják a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren pénteken – közölte reggel az izraeli közszolgálati rádió.

MTI



Ebolával fertőződhetett meg egy ebolás nőt kezelő nővér Párizsban

Rendszeresen érintkezett a Libériából hazaszállított, ebolával fertőződött és Páriszban sikeresen kezelt fiatal nővel az az ápolónő, akit ma speciális körülmények között szállítottak egy párizsi katonai kórházba ebolagyanúval. A Le Parisien információit egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.

hvg.hu





Jól lehet kampányolni az ebolával Amerikában

Kampánytémává tették amerikai demokraták az ebolát a három hét múlva esedékes "félidős" választásokkal kapcsolatban, azt állítva, hogy a republikánusok által kikényszerített szövetségi kiadáscsökkentések csökkentették az országnak azt a képességét, hogy szembeszálljon a járvánnyal.

MTI




Egy ápoló is ebolás lett Texasban

Újabb ebolás esetet jelentettek Texas államban, ahol az ebolafertőzésben meghalt libériai férfi egyik ápolóján elvégzett előzetes vizsgálat lett pozitív a hatóságok vasárnapi tájékoztatása szerint.

MTI

Ebola: Mérik a testhőmérsékletet a belgrádi reptéren

Testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebola sújtotta térségből Szerbiába érkező utasoknál annak érdekében, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék – jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) a hét végén.

MTI