hvg.hu Kult

A ponthatár-hirdetés másnapján - és azután

Sokak életében sorsdöntő lehet a felvételi ponthatárok kihirdetésének estéje. Azonban olvasóink történeteiből világosan látszik, hogy egy esetleges kudarc még nem a vég: a sikertelen felvételi egy másik sikeres pályát is beindíthat. Mi jön a gyomorgörcs, az imák, a barátokkal közösen átizgult éjszaka után, vagy épp a nagy ünneplés után? Sztorik akaratról, kitartásról és sorsfordító döntésekről. Ilyen történetek várnak a ponthatárt megugrókra és az alatta maradókra. Mindegyikből érdemes tanulni.

hvg.hu Itthon

Újabb hallgatói tiltakozáshullám indulhat

Hétfő estére hallgatói fórumot szerveztek az ELTE Társadalomtudományi Karának diákjai, akik attól tartanak, hogy a szakmegszüntetések az egész kar létét fenyegetik. Állítólag az oktatók is támogatják kezdeményezésüket. Ötből két szakot bezárna a kormány a karon, ha elfogadják a pénteken nyilvánosságra hozott koncepciót.

MTI Itthon

Kész az új felsőoktatási lista: nem törlik el a kommunikáció szakokat

Az Emmi által készített szakjegyzék tervezete szerint a kommunikáció szak csak a felsőoktatási szakképzésben szűnik meg, alap- és mesterképzésben marad. Megszüntetik a nemzetközi tanulmányok alapképzést, a logisztikai menedzsmentet pedig ellátásilánc-menedzsmentnek nevezik át. Néhány szakot kivezetnek a mérnöki alapképzésből is. A kormány májusban tárgyal az új felsőoktatási szakjegyzékről.

Egy gyors tesztelésre jó lehet Karácsonyék ötlete a csúsztatott iskolakezdésről

Egy gyors tesztelésre jó lehet Karácsonyék ötlete a csúsztatott iskolakezdésről

Új csomag a Spotifynál: 3500 forint helyett 2300 forintba kerül két Premium fiók

Új csomag a Spotifynál: 3500 forint helyett 2300 forintba kerül két Premium fiók

A kormányhivatal vizsgálja a józsefvárosi közétkeztetési szerződés felmondását

A kormányhivatal vizsgálja a józsefvárosi közétkeztetési szerződés felmondását

Negyven évvel a megjelenésük után is a Hungária slágereit játsszák a legtöbbször

Negyven évvel a megjelenésük után is a Hungária slágereit játsszák a legtöbbször

Ne dezodorálj! – így harcolnak a koronavírus ellen Berlinben

Ne dezodorálj! – így harcolnak a koronavírus ellen Berlinben

Koronavírus: Belgrádban újra rendkívüli helyzetet hirdettek

Koronavírus: Belgrádban újra rendkívüli helyzetet hirdettek

Szomorú délelőtt száz merész diákkal, vártalak kedvesem valódi vitával – énekeltek az SZFE-sek a Parlament előtt

Szomorú délelőtt száz merész diákkal, vártalak kedvesem valódi vitával – énekeltek az SZFE-sek a Parlament előtt

Soha ennyi uniós eljárás nem volt Magyarország ellen

Soha ennyi uniós eljárás nem volt Magyarország ellen

A címlapról ajánljuk