#egyetemi autonómia

Horn Gábor hvg360

Horn Gábor: Az SZFE ellenállása jóval túlmutat a Vas utcán

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett átalakítása a kultúrharc része, írja szerzőnk. Másfelől illeszkedik az egyébként központosításban utazó NER azon gyakorlatába is, hogy mindent ki kell játszani a haveroknak – kinek-kinek "érdeklődése" szerint. Mindemellett az SZFE-ügy sok szempontból egyedülálló történet. Vélemény.

Hamvay Péter hvg360

A lövészezredes előtt sem teszi le a fegyvert az SZFE

Holnaptól kétnapos sztrájkba lépnek az egyetemi autonómia megszüntetése ellen tiltakozó dolgozók, több szakszervezet és iskola is csatlakozik hozzájuk. Az új kancellár – eredetileg katona – nem jutott be az egyetem épületébe. Ma este virrasztás lesz az Egyetem téren, a Vas utcában pedig őrséggel búcsúzik az egyetem leköszönt vezetése.

Balkányi Nóra Kult

„A melegség nem magánügy” – interjú Nádasdy Ádámmal

Egy konzervatív ember elvből támogatja a melegházasságot – idézi az angol miniszterelnököt Nádasdy Ádám, aki a melegekről, melegségről írt írásait gyűjtötte egybe a most megjelent Vastagbőrű mimóza című kötetében. Szükség van-e Orbán Viktor által felügyelt nyelvstratégiai intézetre? Elégedett-e a Zabhegyező újrafordításával? Miért nem elég tökösek a magyarok? Interjú.

Dr. Török László Nyüzsi

Mi a baj a kancellárokkal?

A csillagászati fizetésüket akár meg is érdemelhetnék, ha hasznára válnának az egyetemeknek.

MTI-OS Itthon

Tiltakoznak a rektorok a kézivezérelt rektorválasztás miatt

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem tartja elfogadhatónak a rektorválasztás eljárásának jelenlegi törvényi szabályozását, azt, hogy a rektorjelölt személyéről nem a szenátus dönt. A Magyar Rektori Konferencia egyhangúlag kéri a szabad rektorválasztás biztosítását, ezzel egyidejűleg támogatja a Fenntartói Testület létrehozását.

M. László Ferenc Itthon

Szokásjogot megtörve megy neki a kormány az egyetemi lobbiknak

Az egyetem által többször is elutasított és alkalmatlannak tartott személyt szeretne a debreceni intézmény élére állítani Balog Zoltán miniszter. Az oktatók háborognak, és az autonómia megsértéséről beszélnek, a minisztérium a 2011-ben kialakított új rendszer főpróbájának szánja a döntést: meg akarják törni az egyetemi lobbik háttéralkuit. A rektorjelölt felszámolná a párhuzamosságokat, ami illeszkedik a helyi politika és a szaktárca takarékossági terveibe.

Gomperz Tamás Nyüzsi

Egyetemes hülyeség

Minél értelmesebb valaki, annál hülyébb máskülönben. Ez így igazságos.

Elon Musk bemutatta a három motoros, „őrült gyors” Teslát

Elon Musk bemutatta a három motoros, „őrült gyors” Teslát

A BKK volt igazgatója Fürjes Balázs csapatába igazolt

A BKK volt igazgatója Fürjes Balázs csapatába igazolt

Megkapta az életmentő kezelést az SMA-s kislány, Lili

Megkapta az életmentő kezelést az SMA-s kislány, Lili

Trumpék arra kényszerítették az Apple-t, hogy adatokat adjon ki két demokrata politikusról

Trumpék arra kényszerítették az Apple-t, hogy adatokat adjon ki két demokrata politikusról

Busz mögül kirohanó kislányt gázoltak el Budafok-Tétényben

Busz mögül kirohanó kislányt gázoltak el Budafok-Tétényben

A Fidesz máris reagált Karácsony programjára: Gyurcsány

A Fidesz máris reagált Karácsony programjára: Gyurcsány

Kövér leírta, miért büntette meg Jakab Pétert közel 10 millió forintra

Kövér leírta, miért büntette meg Jakab Pétert közel 10 millió forintra

Remek páncélosai lesznek a Honvédségnek, csak közkatonából van kevés

Remek páncélosai lesznek a Honvédségnek, csak közkatonából van kevés

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával