#egyházi törvény tervezet

Varga Szabolcs Gazdaság

Minden idők legnagyobb vallásszabadsági pere fenyeget

Hiába nyilvánította semmisnek az Alkotmánybíróság februárban az egyházügyi törvényt, ami alapján közel 400 vallási közösség vesztette el egyházi státuszát, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól nem kapták vissza technikai számukat. Ez azt jelenti, hogy nem jutnak hozzá a személyi jövedelemadóból nekik felajánlott 1 százalékához. Az adóhatóság az Emberi Erőforrások Minisztériumára mutogat, ott pedig tovább a parlamentre, mert a revízióhoz előbb módosítani kellene a törvényt.

MTI Itthon

A bírák nyugdíjazásáról faggatta Navracsicsot egy EP-küldöttség

Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel tárgyalt az EP ténymegállapító bizottságának küldöttsége, hogy a bírák nyugdíjazásáról és az egyházi bejegyzés szabályáról tegyen fel kérdéseket. A delegáció nyolc tagja a parlamenti frakciók vezetőivel, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom képviselőivel is találkozik.

Vörös Imre jogtudós, egykori alkotmánybíró: Az államcsíny lopakodó módon bekövetkezett

Vörös Imre jogtudós, egykori alkotmánybíró: Az államcsíny lopakodó módon bekövetkezett

Mohosz: A Velencei-tavi halpusztulás szívfájdító látvány, de nem jelentős

Mohosz: A Velencei-tavi halpusztulás szívfájdító látvány, de nem jelentős

A szemük mozgatásával zenélhetnek a mozgássérült zenészek – mutatjuk a videót

A szemük mozgatásával zenélhetnek a mozgássérült zenészek – mutatjuk a videót

Jegyezze meg az oldal címét, itt regisztráció nélkül, korlátlanul küldhet fájlokat

Jegyezze meg az oldal címét, itt regisztráció nélkül, korlátlanul küldhet fájlokat

Meghalt Fehér M. István, Széchenyi-díjas filozófus

Meghalt Fehér M. István, Széchenyi-díjas filozófus

Salma Hayek a hvg.hu újságírójának: „Nem akarom elhinni, hogy ezek ott ennyire hülyék!”

Salma Hayek a hvg.hu újságírójának: „Nem akarom elhinni, hogy ezek ott ennyire hülyék!”

Szlovákia aggódik, hogy a magyar–portugál meccs berobbantja az indiai variánst

Szlovákia aggódik, hogy a magyar–portugál meccs berobbantja az indiai variánst

Kezdő tizenegy: Magyar elődöntő, francia kiesés a 16 között, vagy sima spanyol alázás lesz az Eb meglepetése?

Kezdő tizenegy: Magyar elődöntő, francia kiesés a 16 között, vagy sima spanyol alázás lesz az Eb meglepetése?

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával