Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#egyéni számla

hvg.hu Gazdaság

Itt az egyéni számla

Bárki megnézheti a neten is, hogy hogyan áll a társadalombiztosítási egyéni számlája, mármint azaz összeg, amit idén január óta befizettek rá – ehhez ügyfélkapus hozzáférés kell csak.

Nagy Gergő Gazdaság

"Ami biztos, az a halál, nem a nyugdíj"

Több százezren mennek majd nyugdíjba a következő 4-5 évben, így a magyar nyugdíjasok száma minden bizonnyal hárommillió fölé ugrik. Az ő ellátásuk rendkívüli mértékben megterheli majd a nyugdíjrendszert. Az érintettek ugyanakkor maguk sem tudják, hogy pontosan milyen feltételek mellett vonulhatnak majd nyugdíjba, és mostani jövedelmükhöz képest milyen arányú havi ellátásra számíthatnak. A Ratkó-generáció nyugdíjproblémái a körmünkre égnek.

hvg.hu Gazdaság

Nyugdíj: egyéni számla lesz, reform nem a kormány szerint

Nyitott kapukat döngetnek, akik azt mondják, hogy a kormány letett az egyéni számlás nyugdíjrendszerről, ugyanis ezt jelenleg is törvény írja elő – így reagált a kormányzat azokra a megállapításokra, melyek szerint visszalépett a nyugdíjrendszer átalakításától. A kormány azonban összekeveri az egyéni számlák technikai kialakítását és az egyéni számlákra épülő nyugdíjreformot, és igyekszik elleplezni, hogy az utóbbit is ígérte.

Tóta W. Árpád w.hvg.hu

Tóta W.: A felcsinált ország

Lassacskán ráfordulunk a kampányra, és jönnek az új ígéretek meg nagy tervek. Álljunk meg egy percre, és csodálkozzunk rá előre arra, mennyire rettentő ostobák is lesznek akkor azok a honfitársaink, akik Orbán Viktornak akármit is elhisznek még egyszer.

hvg.hu Gazdaság

Nyugdíjcsökkenést hozhat az új magyar "svéd modell"

Csökkenhet a jelenlegi és a jövőbeli nyugdíjasok járadéka, jön a minimumnyugdíj, és megadóztathatják az időseket is a Századvég kiadásában nemrég megjelent tanulmány szerint, amely bevallottan a kormányzat egyik sorvezetője az új nyugdíjrendszer tervezése során. A svéd modell hazai alkalmazásának lehetőségeit körbejáró tanulmány hosszú időre rögzített járulékokat és rugalmas nyugdíjkorhatárt javasol, valamint kétszemélyes járadékot az özvegyi ellátás helyett. A gyermekvállalás támogatását viszont a korábban kiszivárgott tervekhez képest szőrmentén kezeli.

MTI Gazdaság

Csak egyéni befizetések után járna az állami nyugdíj is

Az állami nyugdíjrendszerben is csak az egyéni járulékbefizetések után járna nyugdíj. Az így felhalmozott összeget lehetne örökölni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) által a kormány részére készített Nemzeti Nyugdíjpolitikai Koncepció előterjesztése szerint - közölte szerdán a Pénzcentrum.hu. A gazdasági portál birtokába került dokumentum szerint az egyéni nyugdíjjárulék mértéke a duplájára emelkedne.

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Donald Trump elnök rendeletet hozott a 19 év alatti fiatalok nemváltó beavatkozásainak korlátozásáról

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

A címlapról ajánljuk