#elhízas

MTI Világ

Rekordsokan vannak az elhízott amerikaiak

Hat amerikai államban növekedett és egyetlen egyben sem csökkent tavaly az elhízott felnőttek aránya, illetve rekordot jelentő, húszra nőtt azon államok száma, ahol a felnőttek legalább 30 százaléka elhízott - derült ki a frissen közzétett adatokból.

hvg.hu Vállalkozás

A szegényeknek csak egészségtelen kaja jut

Azon amerikaiak, akik állami élelmiszersegélyben részesülnek, sokkal nagyobb arányban kapnak cukorbetegséget, illetve nagyobb arányban is lesz magas vérnyomásuk, mint a teljes amerikai népességnek. Ráadásul azok a módszerek, mellyel ezek a kevésbé tehetős emberek pénzt igyekeznek megfogni, csak rontanak egészségügyi helyzetükön.

MTI Instant tudomány

Túlsúlyos? Nézze, meg hány centitől kell aggódnia a cukorbetegség miatt

A 102 centiméternél nagyobb derékbőségű férfiaknál ötszörösére, a 88 centiméternél vastagabb derekú nőknél háromszorosára nő a 2-es típusú diabétesz esélye – állapította meg a brit Közegészségügyi Intézet (PHE) jelentése. A 2-es típusú diabétesz 40 százalékkal gyakoribb a legalacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegekben, mint a jómódúak körében.

MTI Plázs

Bíróság: Hátrányos helyzetnek tekinthető a kóros elhízás

Az uniós ugyan jog nem tartalmazza az elhízás miatti diszkrimináció tilalmát, de az EU Bírósága szerint "az elhízás hátrányos helyzetet jelenthet, ha olyan fokú, hogy egyértelműen megnehezíti a munkavégzést". Egy kórosan elhízása miatt kirúgott gyermekgondozó fordult a bírósághoz.

MTI Itthon

Kevesebb a tetű, de több a gerincbaj a magyar iskolákban

A diákok 71,7 százalékának adatait tartalmazó felmérés tanúsága szerint csökkent a kövér, a magas vérnyomással küzdő és a tetves tanulók száma, viszont a korábbiaknál többen szenvednek látászavartól és nőtt a gerincferdüléses tanulók száma.

MTI Plázs

Van, ami még a dohányzásnál is veszélyesebb

A súlyosan elhízottak - átlagos testmagasságú, 45 kilogramm vagy annál nagyobb túlsúllyal bíró emberek - 6,5-13,7 évvel korábban halnak meg mint egészséges testsúlyú társaik.

hvg.hu Gazdaság

Kövérré tesz a munkanélküliség

Azok az amerikaiak, akik hosszabb ideje vannak munka nélkül, nagyobb arányban elhízottak, mint azok, akiknek csak pár hétig, vagy hónapig nincs állásuk. A hosszú távú munkanélküliségnek rendkívüli társadalmi hatásai vannak.

MTI Instant tudomány

Magyar gyomorba magyar halat javasolnak a tudósok

Emlékülés és szakmai konferencia keretében tárgyalja a Magyar Elhízástudományi Társaság az elhízással kapcsolatos legújabb eredményeket pénteken és szombaton Budapesten. A konferencia fő témája a hazai halfogyasztás népegészségügyi jelentősége. A szakemberek a tengeri halakkal szemben a magyarországi halak fogyasztását tanácsolják.

hvg.hu Plázs

Ennyit és így hízunk karácsonykor

Átlagosan 2,3 kilogrammal nehezebben fordulunk át az újévbe, a karácsonykor felszedett plusz redőkkel pedig hónapokig szenvedünk - derül ki a Guardian felméréséből.

1
5 6 7 8 9
19
A kormány közzétette, kik kapnak bértámogatást a lezárások miatt

A kormány közzétette, kik kapnak bértámogatást a lezárások miatt

Megkérdezték a YouTube-ot, mikor oldják fel Donald Trump tiltását

Megkérdezték a YouTube-ot, mikor oldják fel Donald Trump tiltását

Oroszország rákapcsolódott az 5G-re: másodpercenként 1,5 Gbit a sebesség

Oroszország rákapcsolódott az 5G-re: másodpercenként 1,5 Gbit a sebesség

Mintha mi sem történt volna? Így futnak neki a fővárosiak a legújabb lezárásnak - videó

Mintha mi sem történt volna? Így futnak neki a fővárosiak a legújabb lezárásnak - videó

Új ikonok érkeznek a Windows 10-be, de más újítás is várható

Új ikonok érkeznek a Windows 10-be, de más újítás is várható

A templomok nem zárnak, a katolikus miséket megtartják

A templomok nem zárnak, a katolikus miséket megtartják

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

Liu Shaoang világbajnok 500 méteren

A Kisvárda sportigazgatója megkérte a focistafeleségeket, ne várják el, hogy a férjük keljen fel éjjel a gyerekhez

A Kisvárda sportigazgatója megkérte a focistafeleségeket, ne várják el, hogy a férjük keljen fel éjjel a gyerekhez

A címlapról ajánljuk