MTI Világ

Egy diktátornak adták idén az „ellen-Nobel-békedíjat”

Robert Mugabe zimbabwei elnök kapta idén a Konfuciusz-békedíjat, amit egykor egy kínai civil szerveződés azzal alapított "ellen-Nobel-békedíjként" – számolt be a helyi online média csütörtökön. A díjat odaítélő bizottság indoklásában megállapította: az idős, 35 éve hatalmon lévő afrikai politikus "friss energiával támogatja a harmónia keresőit a világban".

A koronavírus miatt elmarad a Kínai Tavaszünnep fesztivál Budapesten

Győri választás: eddig kevesebben szavaztak, mint októberben

A kormány hat magyarról tud, akik a koronavírussal fertőzött kínai tartományban ragadtak

22 világörökségi helyszín, amit Trump bombázni akart

Bokorban is a régi polgármestert választották újra

Karanténba zárják, megvizsgáltatják a gödi Samsung-gyárban dolgozó kínai munkásokat

A koronavírusból is nagy baj lehet, de az „X betegség“ meg nagyobb fenyegetés lenne

Helikopter-balesetben meghalt Kobe Bryant

Nem jöhet ki a röszkei tranzitzónából a róla is szóló film bemutatójára az iráni rendező

500+ lóerős új Mercedes SUV jött hazánkba, amire felvehető a 7 üléses támogatás

A legjobbakat ne a legnagyobb problémákra, hanem a legnagyobb lehetőségekre állítsuk

A címlapról ajánljuk