#előzetes


Váratlanul kijött a Kossuthkifli első előzetese

A Fehér Béla regényéből rekordköltségvetéssel készült hatrészes sorozatot 2014 őszére ígérték, majd átcsúsztatták jövő márciusra - most kiadták az első előzetest a Rudolf Péter által rendezett történelmi szériához.




Itt a vadonatúj előzetes az őrült magyar komédiához

A Liza, a rókatündér című abszurd vígjátékot már régóta várja a szakma és a közönség is, Ujj Mészáros Károly filmjéhez most végre kijött egy új előzetes. Az abszurd komédiát jövő februártól láthatjuk majd mozikban.




Itt a várva várt Star Wars-előzetes

A hosszú felvezető kampány után, végre megérkezett az első hivatalos trailer a Star Wars-saga folytatásához. Az ébredő Erő 2015-ben érkezik többek között Harrison Forddal.





Bajszos Mr. Beant csináltak Johnny Deppből – előzetes

Az ezerarcú színész az elmúlt két évben játszott már sci-fiben, westernben, horrorban és musicalben, a jövő évet egy vígjátékkal kezdi. A Mortdecai előzetese alapján egy teljesen bugyuta karaktert alakít, akit egy Mr. Beanből vagy Rózsaszín párducból ismerős üggyel bíznak meg.





Kijött az utolsó előzetes a várva várt Éhezők viadala 3-hoz

Már tényleg nem kell sokat várni Az Éhezők viadala új részének premierjére. Most még egy utolsó hangulatvideó fokozza a kedélyeket. Az Éhezők viadala 3. – A kiválasztott első része november 20-án debütál világszerte, a filmben többek között az azóta elhunyt Philip Seymour Hoffman és a pucér fotós botrányban érintett Jennifer Lawrence játssza majd a főszerepet.


Ezzel a filmmel nyerhet Oscar-díjat Angelina Jolie – előzetes

Itt a legújabb előzetes Angelina Jolie második rendezéséhez, a Rendíthetetlen című második világháborús drámához, amely Louis Zamperini, az olimpiai futóból lett hadifogoly igaz történetét meséli el. Az Oscar-díjért is versengő alkotás 2015 januárjában jön a magyar mozikba.



George Clooney sci-fije lehet 2015 nyarának legjobb filmje - előzetes

A Tomorrowland című, látványosnak ígérkező film egy tinilány kalandjait mutatja be, aki rábukkan egy olyan kitűzőre, amely megérintésekor átkerül egy másik világba. A filmet a Lost készítője és a L'ecsó, illetve A hihetetlen család című Pixar-filmekért felelős rendező szállítja a Disneynek.


Füves-nyomozós komédiával támad a drámák királya - előzetes

Paul Thomas Anderson új filmje Thomas Pnychon Beépített hiba című könyvének adaptációja lesz, melyhez megérkezett az első előzetes. A főszerepben Joaquin Phoenix, aki egy önjelölt magánnyomozót alakít, aki a marihuána füstjétől ködös hetvenes évek Kaliforniájában keveredik izgalmas helyzetekbe.